DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Nem leszek visszafogott – Russell az ütközésről

A Mercedes fiatal tehetsége egyértelművé tette, nem hajlandó óvatosabban vezetni azért, mert Max Verstappen van mellette. A felek még a verseny elején koccantak, a holland autója viszont megsérült az esetben.

A mezőny viszonylag simán eljött a bakui sprintfutam rajtjánál, a harmadik pozícióért viszont hatalmas csatát vívott egymással George Russell és Max Verstappen. A brit végül megelőzte a kétszeres világbajnokot, ám a csata egy pontján összeért vele, az ütéstől pedig jelentősen megsérült a Red Bull.

Bár a biztonsági autós fázis után Verstappen visszavette a harmadik helyet és végül megtartotta azt a leintésig, még így is nagyon dühös volt a Mercedes versenyzőjére, akivel kissé összekapott, miután kiszálltak az autóból. A szombati sprintet követően természetesen a sajtó képviselői Russell véleményére is kíváncsiak voltak, aki nem kertelt, mikor erre terelődött a szó.

„Belül voltam, pilótaként pedig tisztában vagy a kockázatokkal, amikor a külső ívre kerülsz. Azért vagyok itt, hogy harcoljak, azért vagyok itt, hogy nyerjek, nem leszek visszafogott, mert vezeti a bajnokságot” – utalt egyértelműen Verstappenre.



„Eléggé meglepett, hogy mindig megpróbálta kívül tartani az autót, mert ez egy utcai pálya, és neki sokkal több vesztenivalója van ilyenkor, mint nekem. Egyik érintkezés sem volt szándékos, mindent megtettem, hogy tiszta küzdelmet folytassak. Eléggé meglepett, hogy ellenállt, mikor enyém volt a belső ív” – ecsetelte a Sky Sports kamerái előtt.

Meglepte Verstappen reakciója

Russell arra a bizonyos beszélgetésre is kitért a sportcsatorna élő adásában adott interjú során. Elmondása szerint nem számított arra, hogy a holland ennyire dühös lesz rá.

„Meglepett. Őszintén, nem számítottam rá, hogy ilyen mérges lesz. Még így is harmadik lett. Elég tapasztalata van ahhoz, hogy tudja, ha kívülről próbálsz megelőzni egy srácot, akkor fennáll a veszélye, hogy a másik beléd szalad belülről. Nem hiszem, hogy bármi másképp alakult volna akkor, ha felcseréljük a pozíciókat” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: