DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

„Nehéz elkerülniük a Red Bull-autókat” – Verstappen a f*szfej Russellről

Igencsak dühös volt a sprintet követően a regnáló F1-es világbajnok: szerinte hagyott elég helyet a Mercedesnek, a sérülés nélkül pedig akár Leclerc ellen is lett volna esélye.

Kemény csatát vívott egymással a bakui sprint rajtja utáni kanyarokban Max Verstappen és George Russell: a két autó össze is ért, aminek következtében a Red Bull oldaldobozán egy nagy lyuk is keletkezett. Később a holland visszaelőzte a britet, így harmadik lett, a leintést követően viszont a Mercedes-pilóta hiába próbált elnézést kérni a címvédőtől, Verstappen nem fogadta el a magyarázatát, s egyúttal f*szfejnek is nevezte ellenfelét.

Amikor a sprint utáni sajtótájékoztatón előkerült a téma, a Red Bull-os állította: hagyott elég helyet Russellnek. „Azt hiszem, hagytam. Elvégre sikerült átmennünk úgy a kanyaron, hogy nem ütközött neki a belső falnak, szóval… Szerintem hagytam elég helyet, de úgy tűnik, nehéz nem eltalálni számukra a Red Bull-autókat…” – utalt vélhetően a legutóbbi, Ausztrál Nagydíjon történt Lewis Hamilton-féle összeérésre Verstappen.

f1-verstappen-russell-redbull-baku



A f*szfejezés ellenére a címvédő hozzátette: a mostani incidens megelőzően nem volt gondjuk Russell-lel. „Nem, nem igazán volt problémánk korábban” – válaszolt röviden az erre irányuló kérdésre.

 

Mennyit veszített Verstappen a sérüléssel?

A világbajnoki éllovas a futamon nem igazán tudta támadni a másodikként befutó Charles Leclerc-t, de vajon más lett-e volna a helyzet, ha nem sérül az autója? „Ezt mindig nehéz megmondani, de alapesetben igen. Kár érte természetesen, hiszen kompromittálta az egész versenyünket, de az, hogy végül harmadikak lettünk, rendben van.”

Verstappen az autója megváltozott vezethetőségéről is beszélt: „Igen, kicsit furcsa volt. Nyilván számítunk bizonyos egyensúlyra, de most szokatlan helyeken csúszott meg az autó, volt vibráció is… Meg kell néznem az adatokat, hogy pontosan tudjam, mekkora sérülést okozott. De nyilván nem túl jó ez, s ha fel akarsz zárkózni kicsit, a felkavart levegőben túlmelegedtek az abroncsaim.”

A sérülés mértékéről a Sky Sports F1 adásában a Red Bull csapatfőnökét, Christian Hornert is kikérdezték: „Nehéz ezt számszerűsíteni, de ha megnézzük a karosszériát, legalább háromnegyed másodpercet körönként. Aztán vannak még más következmények, mint például az elszálló hőmérsékletek, mivel a levegő nem úgy áramlik keresztül az oldaldobozon, ahogy azt tervezték.”

Horner a heves vita kapcsán megjegyezte: talán jobban is tette Russell, hogy nem vette le a sisakját, és szerinte Verstappen elefánt módjára emlékezni fog a történtekre egy jó darabig.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: