DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Norris: Nem vagyunk annyira rosszak, mint sokan hiszik

A fiatal brit F1-es is elismeri, hogy a teszt alapján nem tartanak ott, ahol szeretnének, de úgy érzi, annyira nem is vészes a McLaren helyzete.

A bahreini előszezoni teszt negatív szenzációját a McLaren szolgáltatta múlt héten: az MCL60-as sem gyorsnak, sem megbízhatónak nem tűnt a három nap során – nem véletlen, hogy messze a legkevesebb megtett körrel zárták a gyakorlást. A wokingiak vezetése el is ismerte, hogy nem tudták teljesíteni a kitűzött céljaikat a fejlesztések terén, Andrea Stella csapatfőnök pedig arról beszélt, hogy aligha vannak jelenleg a négy legjobb csapat között.

A szezonnyitó Bahreini Nagydíjra érkezve Lando Norris is elismerte, hogy kissé félrementek a fejlesztésekkel és túl későn találtak rá a helyes irányba, ám a brit azt is hozzátette, hogy korántsem olyan rossz a helyzetük, mint az kívülről tűnhet:

f1-norris-mclaren-teszt-bahrein_1



„Ha találsz valamit, akkor elindulsz némileg abba az irányba, és mi is találtunk valamit vagy lehet, hogy nem fedeztünk fel annyi ösvényt, mint kellett volna, s aztán mire a helyes útra tértünk, már túl késő volt. Ez ilyen egyszerű” – nyilatkozta Norris a Sky Sports F1-nek. „Úgyhogy harcolunk a többi csapat ellen, s optimisták vagyunk, szeretnénk visszaküzdeni magunkat az élistállók közé. Egyszerűen frusztráló, hogy kicsit későn leltünk rá az irányra, de ennyi az egész. Előfordul az ilyesmi, minden csapattal megesik időnként.”

„Nem hiszem, hogy olyan borzalmas helyzetben lennénk. Talán nem vagyunk annyira erősek, mint lenni akarunk, de nem is vagyunk annyira rosszak, mint arra egyesek számítanak” – fogalmazott a McLaren versenyzője.

 

Az F1-es fejlesztésekben bízik Norris

A csapatvezetés már az autóbemutató során, majd a tesztet követően is jelezte, hogy a szezon eleji fejlesztésektől várnak jelentős előrelépéseket, s ezt most Norris is elismételte, bízva abban, hogy mivel a harmadik és negyedik, melbourne-i és bakui viadalok között csaknem egy hónapos szünet lesz, nem fogja annyira sújtani a McLarent a gyengébb kezdés:

„Nem akarok túl korán beszélni, mert első körben csak látni akarjuk, hogy hogyan is teljesítünk, de úton van néhány jó újításunk, már várom őket. Van egy tervünk, amit végre kell hajtanunk és biztosra mennünk, hogy ezek megfelelő módon működnek, de hosszú szezon áll előttünk, úgyhogy már várom a későbbi részét.”

Viszont egyelőre Bahrein van Norris fókuszában, s bár a várakozásaiktól elmaradtak a teszten, a pontszerzést így is elérhetőnek érzi a fiatal pilóta: „Ötletem sincs, hogyan fogunk teljesíteni. Úgy érzem, nem vagyunk az élcsapatok szintjén, de remélhetőleg néhány pontért harcba szállhatunk, úgyhogy ez a célunk erre a hétvégére. Izgatott vagyok, hogy újra versenyzünk, szerintem ez a lényeg. Mindig jó a teszten visszaülni az autóba, de az igazi élvezet ezen a hétvégén jön vissza az időmérővel és a futammal.”

 

***

Az új F1-es szezonra szerkesztőségünk is ráncfelvarrással készült: a minőséget és a hitelességet célzó tartalmakkal, újításokkal vágunk neki a 2023-as idénynek. Hogy mik ezek? Olvasd el ebben a cikkben, és tarts velünk idén is!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: