DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

„Az idő eldönti, jó lépések-e” – Leclerc a változásokról

A Ferrari F1-es pilótája szerint már most érezhető Vasseur pozitív hatása, és ez még csak a kezdet. Kompromisszumos, de jobb autó lett az SF-23-as.

Komoly változásokon esett át a Ferrari a téli szünet során, hiszen Mattia Binotto helyére érkezett csapatfőnökként az eddig az Alfa Romeót irányító – és korábbi csapatához a bahreini sajtónapon be is kukkantó – Frederic Vasseur. Aki nem is tétlenkedett, hiszen máris belenyúlt a tavaly sokat kritizált stratégiai csapat összetételébe: Inaki Rueda helyett ezentúl Ravin Jain vezeti a bokszfal munkáját.

f1-leclerc-ferrari-bahrein-day0



A téma természetesen előkerült a Bahreini Nagydíj médianapján is, ahol Charles Leclerc-t a Formula.hu jelenlétében kérdezték minderről: „Volt néhány változtatás, de nem akarom túlságosan kommentálni ezeket. Próbáljuk azt tenni, ami a legjobb a csapatnak. Fred megjött és egyből látott néhány dolgot. Túl korai még ezt megítélni, mert ezek a dolgok magára a versenyre hatnak majd. Majd az idő eldönti, hogy ezek voltak-e a helyes lépések.”

Azt viszont kiemelte a monacói pilóta, hogy máris érződik Vasseur pozitív hatása a Scuderiánál: „Még nagyon korán vagyunk, de amiben szerinted Fred nagyon-nagyon jó, hogy ki tudja hozni a legjobbat az emberekből azáltal, hogy a legjobb körülményeket biztosítja számukra. Ilyen téren már most láthatunk némi javulást, ez nagyszerű” – fogalmazott Leclerc, hozzátéve, hogy az új csapatfőnök még csak három napot töltött el a pályán az istállóval, így várhatóan még további területeket fog beazonosítani, ahol előreléphetnek.

 

Kompromisszumos, de jobb autó az idei F1-es Ferrari

Természetesen magáról a 2023-as versenygépről is beszélt Leclerc, aki még a teszt során tett rá utalást, hogy miközben a tavaly Achilles-sarkuknak számító végsebességben előreléptek a kisebb légellenállú autó révén, ez azzal járt, hogy a kanyarokban némi tempót veszítettek – ezt most is elismételte a tavalyi vb-ezüstérmes, kiemelve, hogy tudatos irányváltásról van szó:

f1-leclerc-ferrari-bahrein-teszt

Az időmérőn dől el, mennyivel lett jobb az SF-23-as

 

„Bizonyos tekintetben kompromisszumot vállaltunk, és szándékosan mentünk el ebbe az irányba. Az egyenesbeli sebességünk volt alighanem az egyik fő gyengeségünk előző évben, ezért jobban ráfeküdtünk erre és vissza is nyertünk ezen a téren valamennyit, viszont némi sebességet veszítettünk a kanyarokban. De összességében úgy érzem, hogy jó munkát végeztünk és minden tavalyi gyenge pontunkon sikerült javítanunk. Szóval biztos vagyok benne, hogy ez egy jobb autó – hogy mennyire, azt szombaton meglátjuk az időmérőn.”

Leclerc azt elismerte, hogy a Red Bull alighanem előttük jár az évadnyitó hétvégére fordulva, de a pontos különbséget nem akarta megjósolni – ami ráadásul változhat is a szezon során majd: „A teszt során nehéz ezt megítélni annak függvényében, hogy melyik napszakban futottad a gyorskörödet. Szóval várunk és meglátjuk, mennyire vagyunk messze. Ugyanakkor maximálisan megbízom a csapatomban és az érkező fejlesztésekben: van egy tervünk arra, mivel készülünk a következő hónapokban, és ez biztatónak tűnik. És biztos vagyok benne, hogy ha magunkra koncentrálunk, akkor remek munkát fogunk végezni.”

***

Az új F1-es szezonra szerkesztőségünk is ráncfelvarrással készült: a minőséget és a hitelességet célzó tartalmakkal, újításokkal vágunk neki a 2023-as idénynek. Hogy mik ezek? Olvasd el ebben a cikkben, és tarts velünk idén is!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: