DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Újabb gyártó F1-es érkezését lengette be az FIA-elnök

Mohammed ben Sulayem szerint rövid időn belül újabb gyártó kötelezheti el magát – éppen ezért lenne hiba, ha rácsapnák az ajtót a Cadillacre és az Andrettire.

Az elmúlt időszak legforróbb témája a Formula-1-ben az új csapatok érkezésének lehetősége, főleg azok után, hogy az év elején az Andretti Global jelezte: a General Motorshoz tartozó Cadillackel karöltve szeretnének beszállni. A Nemzetközi Automobil Szövetség és annak elnöke, Mohammed ben Sulayem – aki pár nappal azt megelőzően jelentette be, hogy szándéknyilatkozati eljárást indít az érdeklődő istállók számára – üdvözölte a projektet, ellentétben az F1-es vezetéssel, ami ismét kirajzolta az FIA és a FOM között érződő feszültséget.

Hogy pontosan mit is várna még az F1 az Andretti-projekttől, azt ebben a cikkünkben jártuk körül részletesen. Mindenesetre Ben Sulayem szerint a patinás amerikai gárda a Cadillackel való összeállással már teljesítette a fő feltételüket: „Beszéltem Mario és Michael Andrettivel a Miami Nagydíj hétvégéjén. Eléggé világos választ adtunk nekik akkoriban. Egy gyártót akartunk. Azt mondtuk Andrettiéknek, működjenek együtt, ha komolyan gondolják ezt. Erre bátorítottuk őket, ők pedig megcsinálták.”

ben-sulayem-fia-2023-1



„Hogy a fenébe mondhatnánk nemet egy olyannak, mint a GM?” – folytatta Ben Sulayem, aki a Monte-Carlo Ralin tett látogatása során nyilatkozott az Auto Motor und Sportnak. „Egy nagy gyártót akartunk, ők azok. Beszéltem a GM elnökével: azt mondta, ez nem egyedül az ő döntése volt, hanem az irányító testületé. Küldtek nekünk egy levelet” – fogalmazott az FIA-elnök, aki hozzátette: az amerikai piac szempontjából is fontos lépés lenne az Andretti Cadillac projekt befogadása. Hozzá kell persze tenni, hogy a GM egyelőre csak névleg kötelezné el magát az F1 mellett, nem pedig motorgyártóként: a legtöbb csapat állítólag ezt (is) kifogásolja a projekt kapcsán.

 

Komoly jelentkezőket, erős FIA-t akar az elnök

Ben Sulayem azt is jelezte, hogy nem is csak egyetlen új istállót vehetnek fel a mezőnybe: „További két csapatot felvehetünk, ezt mondja ki a szabály. Ha hitelesek és komolyan gondolják, akkor be kell engednünk az új csapatokat” – jelentette ki a Szövetség első embere. A Formula-1 szabályzata egyébként úgy szól, hogy 26 autó alkothatja legfeljebb a mezőnyt, azaz elméletileg nem is két, hanem három extra csapatnak van még hely a rajtrácson.

Mindenesetre a szakember szerint nagyon rossz üzenetet hordozna, ha rácsapnák az ajtót a General Motorsra: „Képzeljék el, ha ezt tennék. Az nagyon helytelen lenne. Nem azért választottak meg, hogy pénzt csináljak, hanem hogy a sportot támogassam. A sport megválasztott képviselője vagyok. Egy erős és igazságos FIA-ra van szükségünk. Az igazság rendkívül fontos számunkra.”

f1-andretti-cadillac-generalmotors_1

Máris újabb gyártó jöhet az F1-be?

Ben Sulayem a hétvégén még egy érdekes információmorzsát elejtett: egyik mondatában ugyanis arra utalt, hogy rövidesen akár egy újabb új gyártó kötelezheti el magát az F1 mellett 2026-tól kezdődően. „Nyitva kell hagynunk az ajtót a komoly érdeklődők előtt. Az újabb érdeklődőket csábíthat. Például rövid időn belül, talán már a jövő héten egy újabb gyártó elkötelezheti magát a 2026-os motorszabályok mellett” – fogalmazott az FIA-elnök.

Az utóbbi hetekben-hónapokban valóban felröppentek pletykák más gyártók F1-es részvételéről: többek között a Fordról és a Hyundairól is szóltak híresztelések – igaz, utóbbi részéről a nemrég kinevezett motorsportfőnök, Cyril Abiteboul gyakorlatilag cáfolta ezeket.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: