DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Pat Symonds odamondott a költséglimit miatt „nyafogó” csapatfőnököknek

Az F1 technikai igazgatója a költséglimitről és a közvéleményt erőteljesen megosztó sprintfutamokról is pozitív és határozott véleményt fogalmazott meg.

A 2022-es F1-es szezon egyik legnagyobb botrányát szolgáltatta a Red Bull, amikor az FIA vizsgálatai alapján egyértelművé vált, hogy az osztrák istálló a Max Verstappen bajnoki címével véget érő 2021-es évadban több pénzt költött el, mint amennyit az FIA által előírt költségsapka megengedett a csapatoknak. Az energiaitalosok elismerték a vétséget, „jutalmuk” pedig egy hétmillió dolláros pénzbüntetés, valamint az aerodinamikai tesztelésekre vonatkozó 10%-os korlátozás lett, amit a csapatfőnök, Christian Horner egyenesen „drákóinak” titulált. A költséglimit jelenlegi verzióját folyamatosan érik kritikák és támadások, a legtöbb csapatfőnök a 145 millió dolláros összeg emelését szeretné elérni, többek között az esetleges balesetekből származó károkra hivatkozva, azok ugyanis többnyire kívülálló okokból következnek be, mégis számottevően befolyásolhatják egy-egy istálló fejlesztésekre fordítható keretét.

Az F1 technikai igazgatójaként dolgozó Pat Symonds azonban csak nevetni tud az ehhez hasonló érveken, véleménye szerint ugyanis a költségsapka intézménye nem új keletű dolog az F1-ben. „42 évet töltöttem új ötletek megvalósításával, és mindig kötötte a kezem a költségsapka, csak mi költségvetésnek hívtuk. Az volt az az összeg, amit szabadon elkölthettünk. Mulatságos, amikor bizonyos emberek több pénzt követelnek, csak mert volt egy balesetük. Nos, az én időmben is voltak baleseteink. Emlékszem, valamelyik évben egy nagyszerű fejlesztési programunk volt, de a Monzát követő időszakban egymás után jöttek a ütközések. Nem emlékszem pontosan, melyik szezonban volt, de valamikor a ‘90-es években. A költségvetésünk pedig természetesen nem növekedett ennek következtében, tehát le kellett állnunk a programunkkal, éppen ezért egyáltalán nem tudok együttérezni ezekkel az emberekkel” – idézi a brit szakembert a Crash.net.

„A sprintek izgalmas versenyeket eredményeznek”



A 69 esztendős Symonds a szintén igencsak megosztó sprintversenyek kapcsán is elmondta véleményét, szerinte összességében pozitív benyomásokkal gazdagodtak a formátum 2021-es debütálása óta. „Vannak akik szeretik, és vannak akik nem. Számomra azonban egyértelműen küzdelmet generál, ami akkor a legjobb, ha kiszámíthatatlan. Egy normál versenyhétvégén a péntek nem igazán szól a versengésről, akkor pedig mi lenne vonzó benne? Mi a versenyzés miatt vagyunk itt. Emellett a csapatok is olyan magas szintre emelték a szimulációk hatékonyságát, hogy a pénteki két óra elegendő számukra az autó beállításához, az pedig kiszámíthatósághoz vezet” – magyarázta a brit.

„A sprint lehetővé teszi, hogy minden nap a versengésről szóljon, mert pénteken ott a kvalifikáció, szombaton a sprint, vasárnap pedig a futam. Mindezt pedig úgy sikerül elérnie, hogy nem vonja el a figyelmet fő eseményről, a hétvége fénypontja ugyanis maga a nagydíj. A kevesebb rendelkezésre álló idő, valamint az újabb hibalehetőségeket tartogató sprinttel pedig meg tudjuk kavarni az állóvizet, az emberek pedig az ilyen versenyeket szeretik.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: