DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

„Alulkormányzott F1-es autó nem lehet gyors” – Verstappen

A regnáló világbajnok kijelentette: a jelenlegi autókat nem lehet jól vezetni, ha azok alulkormányzottak – márpedig pont ez volt a gond tavaly év elején.

A sima címvédést és rekordot jelentő 15 nagydíjgyőzelmet hozó 2022-es idénye láttán talán már el is felejtettük, hogy eleinte Max Verstappen számára nem igazán feküdt a Red Bull tavalyi autója: még Sergio Perez is a vártnál közelebb férkőzött hozzá. Az RB18-as – sok rivális versenygépéhez hasonlóan – túlsúlyosan kezdte az évadot, ez pedig csak hozzáadott ahhoz, hogy eleinte alulkormányzottnak érezte az autót a holland.

Márpedig arról nemrég a kétszeres vb-győztes szimulátoros csapattársa is beszélt, hogy Verstappen nem szereti az alulkormányzott autókat, ezt pedig most maga a versenyző is megerősítette – hozzátéve, hogy szerinte az olyan gépeket eleve nem is lehet gyorsan vezetni a modern F1-ben:

f1-verstappen-redbull-barcelona-2022



„Igazából csak az autó súlyához volt köze” – magyarázta Verstappen a Motorsport.com lapnak nyilatkozva. „Az, hogy jelentősen túlsúlyos volt, alulkormányzott egyensúlyt teremtett, de amint elkezdtünk megszabadulni a tömegtől, újra agilisabbá vált. Nem is csak idegesebbé, hanem mozgékonyabbá.”

„Tényleg lehetett használni az autó elejét, és végső soron így lehet igazán gyorsan vezetni egy autót. Egy autó nem lehet gyors alulkormányzottan. Lehetetlen. Különösen a mostani gumikkal korlátozta a lehetőségeket egy kis alulkormányzottság. Nem tudsz vezetni egy olyan autót” – jelentette ki a címvédő.

Arra a kérdésre, hogy miként tudott mindezek ellenére is sikeres lenni a túlsúlyos és alulkormányzott RB18-assal már a szezon első szakaszában is, így felelt a pilóta: „Hogy őszinte legyek, nagyrészt ez a súlyból adódott. De az autóhoz hozott fejlesztések is segítettek. Ki kellett ismerni a gumikat, hogy miként tudjuk jobban megóvni őket, ami nem volt a legegyszerűbb feladat, ez egyértelmű.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: