DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Büszke a csapatra, de elégedetlen a Williams csapatfőnöke

Bár elég rosszul kezdték az évet, később fokozatosan fejlődött a Williams, mely néhány alkalommal pontokat is szerzett. Jost Capito emiatt büszke az istállóra, ugyanakkor jobb eredményekre vágyik.

Nyolc ponttal az utolsó helyen zárta a konstruktőri pontversenyt a Williams alakulata. Bár az idén bevezetett új aerodinamikai szabályok az autók külseje mellett az addig ismert erősorrendet is átszabta, ebből sajnos a grove-i csapat nem tudott profitálni.

Ugyan az idény nehézkesen indult, Alexander Albon három, míg Nicholas Latifi és az Albon helyett egyszer beugróként szereplő Nyck de Vries is képes volt egy-egy alkalommal a legjobb tíz között zárni. Ezzel mindannyian értékes egységeket szereztek az istállónak, a megfeszített munkáért pedig Jost Capito is hálás a versenyzőknek és a munkatársaknak egyaránt.



„Szeretnék hatalmas köszönetet mondani a csapat minden tagjának a pályán és a gyárban egyaránt. Ez egy intenzív, kihívásokkal teli év volt, és mindenki maximálisan odatette magát. Büszkék lehetünk az év során elért fejlődésünkre, valamint a tempóban és érdemben elért pontszerző eredményekre” – idézte Capito szavait a The Checkered Flag weboldala.

A csapatfőnök természetesen örül az előre lépésüknek, ugyanakkor nem túl elégedett azzal, hogy a sor végén zártak 2022-ben.

„Természetesen a tizedik hely sosem az, ahol szeretnénk lenni a bajnokságban, és teljes mértékben a 2023-as fejlődésünkre koncentrálunk. Végezetül szeretnék hatalmas köszönetet mondani Nicholasnak a csapatnál eltöltött három évnyi versenyzésért. Ő a csapat szeretett tagja, és mindig is a Williams-család tagja marad - sok sikert kívánunk neki a jövőjéhez” – fejezte ki háláját a távozó Latifinek, akit a fiatal amerikai Logan Sargeant vált majd a következő szezonban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: