DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Villeneuve eltiltaná egy futamra Strollt

Elfogadhatatlannak és rendkívül veszélyesnek nevezte honfitársa austini megmozdulását az 1997-es F1-es világbajnok, aki szerint komolyabb büntetésekkel kellene szankcionálni a hasonló manővereket.

A Formula-1-es USA Nagydíj leglátványosabb balesetét hozta össze az első biztonsági autós fázist követő újraindításnál Lance Stroll és Fernando Alonso. A spanyol a hátsó hosszú egyenesben támadta az Aston Martin pilótáját, ám amint megkezdte az előzést, a kanadai is balra mozdult, aminek összeérés és óriási baleset lett az eredménye. Stroll egyből kiesett, Alonso viszont sérült autóval is beért hetedikként – hogy aztán a Haas óvásának köszönhetően kiessen a pontszerzők közül (bár az ügy még nem ért véget).

A stewardok Strollt látták felelősnek a történtekért, ezért három rajthelyes büntetést osztottak ki neki a Mexikóvárosi Nagydíjra. Bár azt elismerte a versenyző, hogy kissé későn mozdult balra, szerinte bőven hagyott helyet az Alpine-nak, s maga Alonso is inkább versenybalesetnek nevezte a történteket. Stroll honfitársa, az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve ugyanakkor rettenetesen veszélyesnek nevezte a megmozdulást:

stroll-aston-austin-2022-f1



„Eléggé izgalmas versenyünk volt Amerikában, de nem mindig jó okokból kifolyólag” – magyarázta Villeneuve a Formule1.nl hasábjain. „Mindenből láttunk egy kicsit: mesteri vezetéseket, de egyúttal veszélyes megmozdulásokat és olyan pilótákat is, akik rosszul versenyeztek. Mindennek a keveréke volt a futam, de erről szól ez a show.”

„Amikor veszélyes vezetésről beszélek, akkor Lance Strollra utalok. Fel kellene őt függeszteni egy versenyre a Fernando Alonsóval történt incidens miatt. Az FIA igen enyhén bánik a Formula-1-ben és az alsóbb kategóriákban is azokkal a versenyzőkkel, akik az egyenesben legyeznek, miközben ez a legveszélyesebb és ilyet akarunk a legkevésbé látni. Szánalmas és rendkívül veszélyes.”

„Azzal, ha legyezel az egyenesben, más pilótákat veszélyeztetsz – akár halálosan is, mert egy óriási balesetet lehet ezáltal előidézni. És azért történik ilyen, mert tudatosan így dönt valaki, nem pedig azért, mert hibázik. Úgyhogy ez teljességgel elfogadhatatlan” – fogalmazott az expilóta. „Az FIA-nak fel kell lépnie és komolyabb büntetéseket kiosztania az ilyen megmozdulásokért. Még ha eddig nem is vezettek ezek balesethez, mert szerencsések voltunk korábban. És ez már az alsóbb kategóriákban elkezdődik. A Formula-4-ben és a Formula-3-ban olykor azt látjuk, hogy néhányan úgy vezetnek, mintha egy videojátékban lennének. De a versenyzés veszélyes, az ilyeneknek pedig közük sincs a versenyzéshez vagy ahhoz, hogy valaki jól védekezik.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: