DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Stroll: Tulajdonképpen Alonso jött nekem hátulról

Bár a versenyen mutatott visszajátszások alapján inkább Stroll tűnt hibásnak, mikor Alonsóval összehoztak egy hatalmas balesetet, azonban a kanadai szerint nem helyes őt hibáztatni a történtekért.

Az USA Nagydíj 22. körében alighanem mindenki ereiben kicsit meghűlt a vér, mikor azt láthattuk, hogy Fernando Alonso a levegőben repül, miközben Lance Stroll keresztbe fordulva esett vissza az aszfaltra, ahol több mint 300 km/órás sebességgel jött mögöttük a mezőny zöme.

A visszajátszások alapján úgy tűnt, hogy Stroll túl későn tett egy kormánymozdulatot arra, szerinte azonban nem kellene rá húzni a vizes lepedőt, mert úgy véli, Alonso is lehetett volna körültekintőbb.

„Fantasztikusan indult számunkra a verseny, az autót pedig nagyon jó volt vezetni” – kezdte Stroll, aki az indulást követően a harmadik pozícióban autózott, kihasználva Russell és Sainz balesetét. „Szóval nagyon jó pozícióban haladtunk, amikor megtörtént a baleset Fernandóval.”

 

A két pilóta jövőre csapattárs lesz az Aston Martinnál, így muszáj lesz elsimítaniuk ezt a nézeteltérést, azonban nincsenek egy véleményen a történteket illetően: „Nagy kár érte. Szoros, kerék a kerék elleni csatát vívtunk.”

„Egyértelműen későn húztam balra az autót, de hatalmas volt a tempókülönbség. Csak érzésre mozdítottam meg az autót, mert nem tudtam, pontosan mennyivel lehet mögöttem. Ugyanakkor nem arról van szó, hogy felökleltem volna, vagy oldalról nekimentem. Tulajdonképpen ő jött nekem hátulról” – fejtette ki álláspontját a kanadai.”

„Rengeteg helyet hagytam neki a pálya bal oldalán, nem szorítottam falhoz és semmi ilyesmi nem történt. Szerintem hamarabb és határozottabban kellett volna kimozdulnia oldalra. Felesleges volt annyira közel jönnie hozzám, szóval ebből a szemszögből is lehet ezt nézni” – védte meg magát Stroll.

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: