Steward
Strommer Benjamin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. október 1. szombat
F1

Zhou: Alonso volt a példaképem

Guanyu Zhou büszke arra, hogy élete első Formula-1-es szezonjában pont gyerekkori bálványával versenyezhet együtt a száguldó cirkuszban. A spanyolok kétszeres világbajnoka 2005 óta inspirálja őt.

A kínai versenyző idén debütált az autósportok királykategóriájában, és hiába titulálták eleinte fizetős pilótának, konstans és jó teljesítményével (egy újonchoz képest) szépen lassan elhallgattatta ezeket a hangokat. Zhou most bevallotta: abban, hogy eljusson erre a szinte, ahol most tart a karrierjében, Fernando Alonso segített neki. A hispán 2005-ben és 2006-ban nyújtott teljesítménye, mellyel legyőzte a Ferrari hétszeres F1-es világbajnokát, Michael Schumachert, mély benyomást tett benne.

„Emlékszem, gyerekként mindenki Schumachert kedvelte, de ott volt Alonso, az egyetlen versenyző, aki képes volt legyőzni őt, és ez nem semmi. Mindig a legjobbját nyújtotta, bármilyen autóval is versenyzett. Ez inspirált engem” – nyilatkozta a Mundo Deportivo című lapnak. Eszményképét a spanyolról sosem titkolta, sőt nemrég a közösségi médiát is bejárta egy kép, amikor is a hat éves Zhou egy alonsós zászlót lebegtet rajongóként, a 2005-ös Kínai Nagydíjon. „Alonsós zászlóval mentem, mert ő az, aki mindig motivált a F1-gyel kapcsolatban. Emlékszem, 2005 volt. Fernandónak drukkoltam az egész évben és figyeltem, ahogy vezet. Az, hogy most együtt versenyzünk, nagyon jó érzés. Ez egy olyan dolog, amit sosem tudtam elképzelni.”



Arról, hogy mennyit jelent neki az, hogy idén ténylegesen is egykori példaképe oldalán versenghet, a következőt nyilatkozta: „Nagyon különleges érzés. Mindig is olyan akartam lenni, mint ő, és ezért nagyon rendkívüli érzés az, hogy ellene küzdhetek” – közölte. A 41 éves Alonso jelenleg a mezőny legidősebb tagja, míg Zhou „csak” egy újonc, de a kínai szerint ez nem számít. „Jelenleg mind a ketten a sportág részesei vagyunk, és ő még mindig jó formában van, sőt a korához képest nagyszerű munkát végez a Formula-1-ben.”

A két pilóta kapcsolata azonban nem 2022-ben kezdődött, hanem már 2014-ben, amikor Zhou Ferrari-akadémista volt, majd újra találkoztak, miután a kínai 2019-ben a Renault juniorja lett, így többször is elsőkézből tanulhatott a veterántól. Lehetősége volt testközelből megfigyelni ideálja munkásságát, és ezt ki is használta. „Az első dolog, amit meg akartam érteni, hogy hogyan tud olyan jó rajtokat venni, majd jól helyezkedni a nagydíjak első köreiben” – vallotta be, majd elárulta, a titok felfedésében Pedro de la Rosa egykori Ferrari-tesztpilóta, Fernando Alonso honfitársa segített neki: „De la Rosa azt mondta, Alonso a szemeivel messzire néz, és minden eshetőséget figyelembe vesz. Ahogy az első körben pozícionálja magát, az nagyon impresszív. Fenntartani ezt a fajta teljesítményt és éveken át úgy csinálni, ahogy ő csinálja, nem lenne egyszerű senkinek” – adózott tisztelettel Zhou még egyszer példaképe rajtjai előtt.

Hogy meddig versenyezhetnek együtt, még nem tudni, hiszen Fernando Alonsóval ellentétben a kínainak még nincs élő szerződése jövőre. Ugyan az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur rendkívül pozitívan nyilatkozott Zhouról, sőt csapattársa, Valtteri Bottas is nemrég kijelentette, hogy szerinte nincs szükség arra, hogy az olasz istálló változtasson felállásán 2023-ra, Guanyu Zhou jövője a száguldó cirkuszban még kérdéses. Mindezek ellenére ő egyáltalán nem aggódik, hanem inkább pozitívan tekint előre: „Ez az első évem a F1-ben, így a csapatnál még elemzik a teljesítményemet, de a visszajelzés pozitív, és elégedettek a munkámmal. Boldog vagyok, hogy együtt dolgozhatunk, nagyon élvezem. Jelenleg is beszélgetünk a jövőmről, és habár még nem dőlt el semmi, minden pozitív irányba halad.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: