DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Nem a végsebesség döntött Verstappen javára

Legalábbis Christian Horner szerint nem azt nevezte meg a döntő tényezőnek az F1-es Kanadai Nagydíj hajrájában látott csatánál. A holland is elmondta, hogyan taktikázott Carlos Sainz ellen.

A Yuki Tsunoda hibája miatt pályára küldött biztonsági autó összerázta a mezőnyt a Formula-1-es Kanadai Nagydíj végjátékában, Carlos Sainz pedig a néhány körrel frissebb abroncsokon igyekezett támadni Max Verstappent az utolsó körökben. Előzési kísérletig ugyanakkor nem jutott, így a holland nyerte a montreali versenyt.

Verstappen közvetlenül a leintés után a Red Bull korábbi futamokon is látott kiváló végsebességgel magyarázta, hogy állni tudta a sarat. Christian Horner, az energiaitalosok csapatvezetője ugyanakkor sokkal inkább a kigyorsításokat nevezte meg döntő tényezőként a Sainz elleni csatában – minderről így beszélt a Motorsport.com hasábjain:

verstappen-sainz-redbull-kanada-1



„Az első szektor kritikus volt, valamint a 10-es kanyarból való kigyorsítás volt még létfontosságú. Sosem tudott hat tizedmásodpercnél közelebb kerülni, és ezt is csak akkor érte el, amikor a legközelebb volt. Általában hét-nyolc tized között mozgott a különbség, Max nem tudta áttörni a mágikus egy másodperces határt. A Ferrari nagyon-nagyon jó volt a kerékvetőkön, nagy tempót tudott átvinni a rázóköveken. A hátsó egyenesben lévő DRS-zóna pedig játékban tartotta.”

A verseny utáni dobogós sajtótájékoztatón magát Verstappent is megkérdezték arról, miképp taktikázott a hajrában a ferraris ellen: „Mindig biztosra kell menni, hogy ahol a DRS-t nyitni lehet, az előtte lévő kanyarból jól sikerüljön a kigyorsítás. Összességében a határon kellett menni és nem lehetett hibázni. Mert tudtam, hogy ha akár az első szektorban elkövetek egy apró hibát, Carlos akkor egy tizedet hoz rajtam, és ez talán elég lett volna ahhoz, hogy közelebb kerüljön az első, majd a második DRS-zónában.”

„Kemény versenyzés, kemény küzdelem volt. Volt néhány pillanat, amikor kicsit túlkormányzottá vált az autó, de amikor a tükörbe néztem, láttam, hogy Carlosnak is hasonlóan mozgott a gépe. Nagyon a határon voltunk, de jó volt ezt látni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: