DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Tsunoda bocsánatot kért a csapatától

A kerékcsere után a bokszból kijövet állt bele a falba az AlphaTauri versenyzője az F1-es Kanadai Nagydíjon – pedig a japán szerint addig remekül alakult a felzárkózása a mezőny végéről.

A motorcserés büntetésének köszönhetően már eleve hátrányból, konkrétan a rajtrács legvégéről kezdhette meg a Formula-1-es Kanadai Nagydíjat Yuki Tsunoda. Onnan viszont szépen zárkózott fel az AlphaTauri pilótája, a vasárnapi verseny egy pontján a tizedik helyen is állt.

tsunoda-montreal-crash-dppi-1



Amikor azonban a 47. körben Tsunoda kiállt másodszor is kerékcserére, megtörtént a baj: a japán a bokszból kijövet elfékezte magát és a falban találta magát az első kombinációban, ami miatt a biztonsági autót is a pályára kellett küldeni.

A kiesés után érthető módon csalódott volt a második F1-es szezonját teljesítő versenyző: „Már jártam a garázsunkban, hogy bocsánatot kérjek az egész csapattól” – idézi szavait a Formula1.com portál. „Egyszerűen túl keményen nyomtam a bokszkijáraton és sajnos a falnak ütköztem. A tempónk jó volt ma, szép felzárkózást mutattunk addig, még ha néha nehéz is volt az előzés, szóval csalódott vagyok, hogy így lett vége.”

Arra a kérdésre, hogy mit tud magával vinni pozitívumként a montreali hétvégéből, így felelt Tsunoda: „A tempó rendben volt, főleg onnan jöttünk vissza, hogy a második edzésen még abszolút nem volt meg. Felálltunk onnan.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: