DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Büntetnék a versenyzők az időmérőn zászlót kiváltókat

Az F1-es pilóták jelentős része támogatná, hogy szankcionálják azokat, akik szándékosan vagy egy hibából kifolyólag tönkreteszik mások gyorsköreit a kvalifikációkon – persze lennének nehézségek.

Két egymást követő nagydíjat rendeztek utcai helyszínen, így előkerült a téma, miszerint büntetni kellene azokat a versenyzőket, akik miatt sárga vagy piros zászlót kell belengetni a kvalifikációkon, ami tönkreteheti más pilóták köreit. Monacóban Sergio Perez és Carlos Sainz balesete után szakították félbe a Q3-at, több versenyzőtől elvéve a javítás lehetőségét, míg Bakuban Fernando Alonso vitás Q1-es esete irányította erre a fókuszt, ami után Alexander Albon azzal vádolta meg a spanyolt, hogy direkt ment ki a 15-ös kanyar bukóterébe.

A szabályok előírják, hogy a versenyzők csak alapos indokkal hagyhatják el a pályát, s a felügyelők adott esetben dönthetnek körtörlés mellett, ha úgy ítélik meg, hogy nem ez a helyzet. Más kérdés, hogy sokkal nehezebben eldönthető helyzet az, amit Monacóban láthattunk Perez hibájával – s maguk a versenyzők is erre mutattak rá, amikor arról kérdezte őket a Motorsport.com, hogy támogatnák-e a zászlójelzést kiváltók szankcionálását:

perez-sainz-monaco-f1-dppi



„Igen, így gondolom” – felelte a már említett Alonso. „Lennének persze nehézségek, mint amit a mostani futamon láttunk, hogy valaki leáll egy kanyarban, mint azt Magnussen tette. Ha tíz méterrel később parkol le, talán biztonsági autós fázist váltott volna ki, és akkor megbüntetjük azt, aki rossz döntést hozott? Szóval óvatosan kell ebbe belevágnunk, de igen, egyetértek. Különösen az időmérőkön kellene változtatni.”

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Lando Norris is az azeri hétvégén: „Igen, természetesen. Szerintem szombaton én voltam az egyik, aki sárga zászlót okozott, de csak azért, hogy elmenjek Seb útjából. Szerintem van különbség aközött, ha valaki véletlenül idézi elő vagy csak lehúzódik az útból, hogy elkerülje a kék zászlót meg ilyesmi, és aközött, aki ezt nyilvánvalóan direkt csinálja. Főleg ha másfél másodperces hátrányban van a gyorskörön!”

„Mindig azt mondjuk, hogy addig lenne jó a szabály, amíg nem te magad követsz el valamit, mint például egy olyan egyszerű hibát, mint amikor én megforogtam Imolában. De ha persze valaki más csinálja, akkor meg azt kívánjuk, bárcsak lenne ilyen szabály. Ez mindig visszaüt valakire egy ponton. Nyilván azok a leghangosabbak, akik még nem követtek el ilyen hibát.”

Norris mclarenes kollégája, Daniel Ricciardo is támogatná a büntetéseket, sőt az ausztrál konkrét ötletet is bedobott a szankciók lehetséges típusára: „Nehéz, mert valószínűleg minden incidens más lenne. De ha csak nem törted totálkárosra az autódat, hanem csak kimentél a menekülőútra vagy valami ilyesmivel váltottál ki valamit, akkor megvizsgálhatnánk a büntetés lehetőségét. Mondjuk a kör törlése talán jó megoldás lehetne.”

Alonso csapattársa, a másik Alpine-ban ülő Esteban Ocon is örülne neki, ha főleg a városi helyszíneken büntetnék a mások körét tönkretevő pilótákat: „Igen, mivel Monacóban és Bakuban is elszenvedtem ezt az időmérőn. És igen, talán jobban odafigyelnénk, ha büntetnének minket és kevésbé vállalnánk be a rizikót, hogy aztán egyszerűen kiszaladjunk a menekülőútra. Abszolút támogatnám, hogy változtassunk ezen az utcai pályákra.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: