DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Alonso tagadja, hogy szándékosan hibázott

Több versenyző, köztük a spanyol büntetését követelő Alexander Albon utolsó Q1-es körét elrontotta Fernando Alonso gyanús vezetői hibájával. A kétszeres bajnok a korábbi, egykörös időmérő visszahozását javasolja.

Az incidens akkor történt, mikor a Lance Stroll balesetét követő piros zászló után rövid időre, 2 perc 40 másodpercre újraindították a Q1-es etapot. A továbbjutásért küzdőknek egyetlen gyorskörük maradt a javításra. Alonso, aki ekkor Q2-t érő pozícióban tartózkodott, a 15-ös kanyar előtt lelassított, majd a hétvége tipikus vezetői hibájaként kiszaladt a bukótérbe, az ezt követő sárga zászló pedig megakadályozta, hogy mögötte bárki javíthasson.

A pórul jártak közé tartozott a 17. helyen végzett Alexander Albon a Williamsszel, aki már a csapatrádióban Alonso büntetését követelte. „Meg kell büntetni ezt a fickót, ez nevetséges, az egész körben ezt csinálta, direkt lassan vezetett.” Az Alpine versenyzőjétől meg is kérdezték, szándékosan trükközött-e a Q1-ben, amit a spanyol tagadott:

„Nem igazán mondanám, az időmérő során láttuk, hogy az a kanyar extrém kihívás volt. Későn fékeztem, nem tudtam bevenni a kanyart, ahogy szerettem volna, ezért a menekülőútra mentem. A McLarennel is megtörtént ugyanez a Q2-ben, Sebastian (Vettel) pedig azt gondolta, be tudja venni a kanyart, és eltörte az első szárnyát. Nehéz döntést kell meghozni egy tizedmásodperc alatt” – mondta Bakuban a Motorsport.com-nak a spanyol, aki végül Q3-as szereplőként a tizedik rajthelyre kvalifikált.



„Tudom, hogy frusztráció lett az eredménye, mert feltorlódtak az autók, és alig két és fél perc maradt a Q1 végéig. Hogy őszinte legyek, megértem őket, mert én is voltam fordított helyzetben már sokszor” – beszélt arról, hogy együttérez Albon dühével. „Azt hiszem, Esteban (Ocon) is egy Q2-es sárga zászló miatt maradt le a Q3-ról, amit egy McLaren okozott, ezért jobb megoldást kell találnunk erre a problémára. Mindannyiunknak be kellene tudnunk fejezni a körünket.”

Elkanyarodva Alonso még azzal a javaslattal is előállt, hogy az egykori, egykörös időmérőt kellene visszahozni, ahol a forgalom nem szólhat bele a gyorskörökbe: „A régi superpole-os formátum, ahol egyedül mehettünk egy-egy kört, jó volt a tévében és számunkra is. Jelen pillanatban túl sok az interakció más autókkal, szélárnyék, sárga zászló, ez pedig nem a legjobb” – mondta a spanyol.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: