DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Russell: Három vagy négy futam kell a győzelemhez

George Russell Barcelonában ismét dobogóra állhatott, de csapattársának is jó esélye lett volna erre, ha nem ütközik a rajt után. A fiatal brit szerint hamarosan ismét a győzelemért csatázhatnak.

Sok csapat hozott új fejlesztéseket a Spanyol Nagydíjra, így például a Mercedes is, mely eléggé szenvedett a szezon elején. A német istálló utóbbi években tapasztalt dominanciája gyakorlatilag eltűnt, és időnként már a pontszerzésnek is örülniük kellett.

Az egyik legnagyobb gondot a delfinezés jelensége okozta, amivel elég sok időt veszítettek a pilótáik, ám a Spanyolországban alkalmazott frissítések által szemmel láthatóan előrébb léptek. George Russell végül a harmadik helyen ért célba, de Lewis Hamilton is elképesztő tempót ment, így az utolsó előtti pozícióból az ötödik helyig jött fel. Russell úgy érzi, az istálló megmutatta, mire képes egy nehezebb időszakban.



„Hiszem, hogy a Mercedes a legjobb a szakmában, és ha valaki meg tudja oldani ezeket a problémákat, és vissza tudja hozni a teljesítményt, akkor mi csapatként ezt képesek vagyunk megcsinálni. Láttam, hogy a csapat hogyan fogott össze ezekben a nehéz pillanatokban, és az, hogy képesek voltunk megtalálni a megoldást az egyikre, már önmagában is nagy eredmény” – mondta Russell a Channel4-nek adott interjúban.

A Mercedes tehetsége szerint egyelőre még nem gondolkodhatnak a futamgyőzelemben, de már erre sem kell sokat várniuk.

„Most már tényleg úgy gondolom, hogy elkezdhetjük növelni az autó teljesítményét. Szerintem még jó három-négy futamba telik, mire valóban elkezdünk a Red Bull és a Ferrari szintjén versenyezni, de már határozottan jobbak vagyunk” – zárta mondandóját a 24 esztendős pilóta.  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: