Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. november 30. szerda
F1

Kettős Ferrari-siker, kettős Red Bull-nulla a szezonnyitón

Ferrari és Red Bull párharcával indult a 2022-es szezon – Leclerc és Verstappen három körön keresztül előzték oda-vissza egymást a futam közepén. Az utolsó körökben mindkét Red Bull elvérzett, így Hamilton dobogóra állt a Bahreini Nagydíjon.

A bahreini estében kialudtak a piros lámpák, és elkezdődött a Formula-1 2022-es szezonjának első futama. Az év első pole-pozíciósa, Charles Leclerc megőrizte vezető helyét, az egyenesben jobbra húzódva védte a pozíciót Max Verstappentől, így Ferrari vezette a mezőnyt az első percekben. A harmadik helyet tartó Carlos Sainz mögött Lewis Hamilton átlépte Sergio Perezt, sőt Kevin Magnussen is követte a példát, a Haas ötödik helyre lépett fel.

A rajt legnagyobb vesztese Valtteri Bottas volt, aki nyolc pozíciót bukott kiváló hatodik rajthelyéhez képest. Hátrébb a 6-os kanyarban Esteban Ocon pöckölte meg Mick Schumacher jobb hátsó kerekét, és forgatta meg a németet. Hibájáért a versenyfelügyelők rövid úton öt másodperc időbüntetéssel sújtották a franciát.



Míg az első helyezettek között nyíltak a rések, Magnussen tapadt Hamiltonra, de elfékezte az 1-es kanyart, így megkapta a nyakába Perezt, aki rövidesen visszavette az ötödik pozíciót. A dánon megérződött az egy év kihagyás az F1-ben, egy újabb elmért féktávot követően George Russell is átlépte őt.

Hamilton az első körökben meglepően közel tudott maradni Sainzhoz, de aztán kiütközött, amiről Toto Wolff beszélt, azaz hogy a W13 csak a harmadik leggyorsabb konstrukció: leszakadt a Ferraritól, aztán a 10. körben Perez megelőzte, így az időmérőnek megfelelően a Ferrari és Red Bull autói alkották az első négyet. Két körrel később Hamilton ki is állt kerékcserére, a mezőnyből elsőként – a lágyra kapott kemény keveréket nehéz volt bemelegíteni, a Mercedes többször megcsúszott a pályán.

A 15. körben egyszerre érkezett a második és harmadik helyezett. Csapataik Verstappent és Sainzot is szokatlan taktikára állították: mindketten újabb szett lágy abroncsot kaptak. Egy körrel később jött a másik Ferrari és Red Bull: Leclerc ugyancsak lágyot kapott, a sorból kilógva Perez viszont közepest. Egy kör is sokat számított, az imént még három másodperccel vezető monacói minimális különbséggel Verstappen elé tért vissza, hideg abroncson.

A ferraris ekkor még megtartotta pozícióját, de a kör végén Verstappen az egyenesben elszáguldott mellette – hogy aztán az első kanyarkombinációt követő újabb DRS-zónában Leclerc visszavegye a pozíciót. A forgatókönyv egy körrel később megismétlődött, majd Verstappen sorban a harmadik körben is támadást indított a célegyenesben. Ekkor viszont elfékezte az 1-es kanyart, kisebb lendületi előnyt adva Leclerc-nek – a fiatalok parádés csatája egyelőre a Ferrari felé billent.

A kiállások első körének letisztulása után Leclerc, Verstappen, Sainz, Perez, Hamilton, Russell, Magnussen, Gasly, Alonso és Ocon sorrendje alakult ki. A kétszeres világbajnok volt az első, aki az Alpine-nal második kiállását teljesítette, de rövidesen követte őt Hamilton is. A Mercedes láthatólag a kemény keveréken sem érezte jól magát, 16 kört teljesített csak ezen a gumin.

Az élmezőnyből újból Verstappen volt, aki második ízben is kiállt: a 31. körben közepes keveréket kapott a két lágy etap után. A következő körben Leclerc is reagált, de ezúttal kicsivel nagyobb differenciával tudott visszatérni az első helyre, a nagy összecsapás így nem ismétlődött meg.

Míg az első két helyezett azonos, a harmadik pozícióért küzdő páros különböző gumikon harcolt a jobb helyezésért: Sainz közepes, Perez lágy keveréket kapott második kiállása során. A puhább keverék ellenére sem tudott a mexikói támadni, a differencia állandósult két másodperc régiójában.

Verstappen lemaradása öt másodpercre nőtt, a Red Bull így új taktikával próbálkozott: a hollandot harmadszor kihozták, akárcsak Perezt, lágy gumival az utolsó 13 körre. Verstappennak a kormányzással gyűlt meg a baja, mérnökével próbálták megfejteni, mi okozza a problémát. A három kiállás elharapózott az élmezőnyben, Sainz, majd Hamilton is kiállt harmadszor – úgy nézett ki, egyedül Leclerc próbálja meg végigvinni egy kiállását.

A 46. körben azonban a futam újabb csavart kapott: a verseny első kiesője, Pierre Gasly lángoló AlphaTaurival állt félre. Biztonsági autós fázist rendeltek el, amely összerázta a mezőnyt: a harmadik kiállást gyorsan megejtő Leclerc-t, a kormányzással egyre jobban küzdő Verstappent, a második hely megszerzésére esélyt kapó Sainzt, Perezt, Hamiltont, majd a többieket.

Egy hétkörös minifutammal végződött a Bahreini Nagydíj: Leclerc jól abszolválta a rajtot, helyette Sainz támadt a második pozícióért, de Verstappen tartotta helyezését. Négy körrel a vége előtt a Red Bull-os újabb problémát jelentett, az akkumulátorra panaszkodott. Sainz ekkor tudta őt megelőzni, majd következett a dráma: a holland nem tudta megőrizni a vezetést, műszaki hiba miatt a bokszutcába gurult.

A két Ferrari így kettős győzelem felé robogott tovább, míg a harmadik helyen álló Perezt Hamilton szorongatta: a verseny addigi szakaszában irreális Mercedes-dobogó esélyei megnőttek, különösen, hogy Perez is motorerővesztést jelentett. Az utolsó körben a mexikói megforgott – Hamilton feljött a harmadik helyre, dobogóval nyitotta a szezont!

A Ferrari a 2019-es Szingapúri Nagydíj óta először nyert futamot – akkor még Sebastian Vettel vezette győzelemre a csapatot, a második pedig Leclerc lett, aki Szahírban pályafutása harmadik győzelmét szerezte. Sainz második helyezésével szintén karrierje legjobb eredményét állította be. A két Ferrari mögött két Mercedes végzett, akik szombaton még csak reménykedhettek hasonló eredményben. A végeredmény parádés volt a Haas számára is: Magnussen végül az ötödik pozícióban ért célba, Bottas előtt, aki végül – a katasztrofális első kört követően – megismételte rajtpozícióját.

A pontszerzők további sorában a két Alpine fogta közre Yuki Tsunodát, ráadásul a Red Bull betlije révén Guanyu Zhou pontot szerzett bemutatkozásán – Mick Schumacher egy helyezéssel maradt le pályafutása első egységéről. Nem szerzett viszont pontot egyetlen Aston Martin, Williams és McLaren sem: a wokingi istálló a csalódást keltő 14-15. helyen ért célba, miután az egész futamon a mezőny hátsó traktusában kullogtak.

A Bahreini Nagydíj eredménye:

  Versenyző Csapat Idő/hátrány Pont
1 Charles Leclerc FERRARI 1:37:33.584 26
2 Carlos Sainz FERRARI 5.598 18
3 Lewis Hamilton MERCEDES 9.675 15
4 George Russell MERCEDES 11.211 12
5 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 14.754 10
6 Valtteri Bottas ALFA ROMEO FERRARI 16.119 8
7 Esteban Ocon ALPINE RENAULT 19.423 6
8 Yuki Tsunoda ALPHATAURI RBPT 20.386 4
9 Fernando Alonso ALPINE RENAULT 22.390 2
10 Zhou Guanyu ALFA ROMEO FERRARI 23.064 1
11 Mick Schumacher HAAS FERRARI 32.574 0
12 Lance Stroll ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 45.873 0
13 Alexander Albon WILLIAMS MERCEDES 53.932 0
14 Daniel Ricciardo MCLAREN MERCEDES 54.975 0
15 Lando Norris MCLAREN MERCEDES 56.335 0
16 Nicholas Latifi WILLIAMS MERCEDES 61.795 0
17 Nico Hulkenberg ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 63.829 0
18 Sergio Perez RED BULL RACING RBPT DNF 0
19 Max Verstappen RED BULL RACING RBPT DNF 0
  Pierre Gasly ALPHATAURI RBPT DNF 0
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: