DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Gasly: Ez pocsék volt

Óriási formában a fiatal francia pilóta az utóbbi időszakban, de a Brazil Nagydíj sprintje egyáltalán nem úgy sült el, mint szerette volna. Már a rajtnál rengeteget bukott és a tempó sem volt meg.

Pierre Gasly a pénteki napot kiváló eredménnyel zárta, az időmérőn megszerzett ötödik rajtkockáját Lewis Hamilton kizárásának köszönhetően a negyedikre cserélhette szombaton, ám a sprintkvalifikáción nagyon rajtavesztett. Annak ellenére, hogy a lágy gumikat vállalta be, már az első pillanatban veszített három pozíciót és végül a hátulról rajtoló Hamilton is könnyedén lehajrázta a leintésig.

Az autó tempója sem volt meg, az pedig egyenesen ijesztő lehetett a Red Bullnak és az AlphaTaurinak is, hogy Lewis Hamilton milyen könnyedén kerülte ki Gaslyt is a célegyenesben, de a többi ellenfelével szemben is óriási egyenesbeli fölényt mutatott a brit ász.

Gasly az időmérőn még a két Ferrari és a két McLaren előtt volt, szombaton hárman lehagyták


„Sajnos a sprint rajtja egészen szörnyen sikerült számomra, már az első kanyarban három pozíciót veszítettem és nem is volt meg a tempóm ahhoz, hogy az előttem levő Ferrarikkal és McLarennel egyáltalán szorosan tartsam a lépést” – ecsetelte véleményét a végül nyolcadikként befutó (de Hamilton motorcserés visszasorolása miatt majd hetedikként rajtoló) Pierre Gasly.

„Nem a terveknek megfelelően indult a sprint, meg kell vizsgálnunk, hogy min javíthatunk a versenyre. Nem éppen ez volt a legkönnyebb nap az életemben, az utolsó néhány kör a lágy keverékű abroncsokon kifejezetten nehéz lett. De tudjuk, hogy a verseny a célban ér véget, amikor leint a kockás zászló, kitalálunk valami jól működő stratégiát és mindent megteszünk, hogy a futamon sokkal jobban teljesítsünk és erősebbek legyünk” – tekintett előre Gasly.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: