Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. november 27. szombat
F1

Steiner: Nem ismerjük Andretti terveit

A Haas istállója nem foglalkozik túl sokat az Andretti esetleges beszállásával, a csapatfőnök pedig nem érzi úgy, hogy egy újabb amerikai alakulat veszélyt jelentene rájuk nézve.

Hazai futamára készül a Haas csapata Austinban, amennyiben pedig hinni lehet a híreknek, akkor hamarosan akár két olyan csapat is lehet a mezőnyben, amelyik az Egyesült Államokból érkezett.

A pletykák szerint a korábbi F1-es pilóta, Michael Andretti egy saját istállóval szeretne rendelkezni a Formula-1-ben, ehhez pedig az Alfa Romeo csapatát szemelte ki magának. Az USA Nagydíj sajtótájékoztatóján, melyen a Formula.hu is jelen volt, felmerült, hogy esetlegesen ez veszélyeztethetné a Haas jelenlegi pozícióját akár a szponzorok tekintetében is, ám Günther Steiner másképp látja a dolgokat.



„Nem látok fenyegetésként egy amerikai csapatot sem. Nekünk nincs problémánk azzal, hogy bárhol megalakuljon egy istálló, de azt hiszem, talán nem használtuk ki annyira az amerikai szponzori piacot, amennyire kellett volna. Más esetben több amerikai támogató lenne az autónkon. Úgy tűnhet, hogy hirtelen nagyon sok van ebből, mindennek amerikainak kell lennie, minden erre a területre összpontosul. Én viszont úgy látom, vannak más országok is, de mivel most Austin van műsoron, így nagyon sok figyelem irányul ide” mondta Steiner.

A csapatfőnök elmondta, beszéltek Andrettivel, de ez nem azt jelenti, hogy tisztában vannak a további terveivel.

„Őszintén nem tudom, hogy Michael mit csinál. Beszéltem vele néhányszor, de fogalmam sincs, hogy mit szeretne. Mindenki ismeri egymást az amerikai versenyzésben és talán beszéltünk pár alkalommal, ám ezek nem voltak olyan teljes körűek, mint ahogyan azt gondolnátok” tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?