DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Beáldozta volna a győzelmet a Mercedes

Andrew Shovlin elmondása szerint azzal győzték meg a kerékcseréről Lewis Hamiltont, hogy vb-riválisa, Max Verstappen már interekre váltott. De Valtteri Bottasnak is szerepe volt a helyes döntésben.

A Formula-1-es Orosz Nagydíj hajrájához érkezve Lewis Hamilton az első győzelméért hajtó Lando Norrist üldözte, amikor az utolsó körökre megérkezett az eső. Míg a McLaren-pilóta megpróbálkozott azzal, hogy slicken marad, a hétszeres világbajnokot a Mercedes némi unszolásra meggyőzte arról, hogy álljon ki a bokszba intermediate gumikért, ami a nyerő döntésnek bizonyult végül.

Andrew Shovlin, a Mercedes vezető pályamérnöke a világbajnoki címvédő istálló szokásos futam utáni értékelő videójában elmagyarázta, hogy a döntésüket az is segítette, hogy a másik autójukban ülő Valtteri Bottasszal szabadon kockáztathattak:

hamilton-gyozelem-szocsi-mercedes



„A kulcs az volt, hogyan értelmeztük az időjárás-előrejelzést. Minden csapat ugyanazt az esőradart látja, és láttuk, hogy jön az eső, ahogy azt is, hogy kezdetben enyhe lesz. Viszont azt is láttuk, hogy utána rá fog zendíteni. És igazából erre reagáltunk. Ugyanakkor bizonyos szempontból a döntésünket segítette, hogy Valtteri a pontzónán kívül haladt és nem volt veszítenivalója, ezért az elsők között léptük meg a váltást. Aztán azáltal, hogy láttuk, miként viselkednek a gumik az autóján, Lewisszal is követtük a példáját. És nyilván az is könnyítette a döntést, hogy nem mi vezettük a futamot.”

Shovlin arra is rámutatott, hogy Hamilton meggyőzésében fontos szerepet játszott, hogy világbajnoki ellenfelük, Max Verstappen már intermediate abroncsokra váltott: a szakember elárulta, hogy készek lettek volna a győzelmet is eldobni annak érdekében, hogy a Red Bull-os holland előtt maradjanak.

„A kulcstényező, amit át akartunk adni neki, hogy Max már kiállt cserélni” – magyarázta Shovlin. „Ezzel pedig nyilván szívesen vette, ha lemásoljuk, amit ő csinál, még ha ezzel meg is adjuk a lehetőséget Landónak a győzelemre. A másik pedig, amit mondtunk neki, hogy úgy gondoltuk, hogy erősödni fog az eső, ezért jobb döntés lehet a korai kiállás. Ezekkel együtt a lényeg az volt, hogy a megfelelő információkkal lássuk el a versenyzőt, mert eléggé világosan tudtuk, mit akarunk csinálni. Nekik nincs meg az a luxusuk, hogy a radart lássák, ezért meg kell értetni velük, miért akarjuk az egyes döntéseket meghozni.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: