DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Vettel: Ebből tanulnunk kell!

Óriási baleset szakította félbe a Belga Nagydíj időmérőjét, kísérteties módon percekkel azután, hogy több pilóta is vezetésre alkalmatlannak ítélte a pályát. Legjobban Sebastian Vettel fakadt ki.

„Piros zászlóra lenne szükség” – amikor Sebastian Vettel száját elhagyta ez a mondat, egész biztosan nem így szerette volna az időmérő megszakítását. Ugyanis az FIA nem a vizes pálya, hanem Lando Norris hatalmas bukása miatt volt kénytelen leállítani a programot. A túl sok állóvízre előzőleg már a brit is panaszkodott, egy mért kört azonban megpróbált teljesíteni, ám az Eau Rouge-ban elvesztette uralmát az autója felett.

Vettel, aki amint meglátta a piros zászlókat, káromkodva kifakadt a rádión, hogy erről beszélt, miért kellett ezt megvárni, emberségből jelesre vizsgázva megállt a balesetező Norris mellett, és addig nem is indult tovább, amíg meg nem győződött arról, társa épségben megúszta. Mint azóta tudjuk, a McLaren-pilótának valóban nem esett semmi baja, kiengedték a kórházból és rajthoz állhat holnap. Vettel, amikor az időmérő utáni első interjúit adta, még nem tudott erről, de már a karambol után frissen látottak is megnyugtatták.

A négyszeres világbajnok elárulta, számára teljesen természetes volt, hogy odagurult Norrishoz; ösztönösen jött. „Mindent alkatrészek borítottak, és nem tudhattam, hogy jól van-e. Nem gondolkodtam, csak lelassítottam és megálltam, mert szerettem volna látni, hogy tud-e jelezni nekem, rendben van; hogy magánál van-e.”  Megkönnyebbülés volt, hogy fiatal kollégája válaszolt a kézjelére, később pedig saját lábán szállt ki a roncsból.

Vettel szerint hálát adhat a sport, hogy nem történt tragédia, és az FIA-t nemcsak vezetés közben, hanem a leintés után is kritizálta. Próbált ugyan megértően viszonyulni hozzájuk, de javarészt az ő felelősségüknek érzi a történteket. Amikor arról kérdezték, mérges-e még rájuk, hirtelen nem is találta a szavakat. „Hogy mérges?” – mondta, lélegzetvételnyi szünet után folytatva. „Nem egyszerű ez. Utólag mindig könnyű okosnak lenni. A legfontosabb, hogy tanuljunk ebből. Ennek más vége is lehetett volna; nagy szerencsénk volt.”

Azt nem gondolja, hogy a versenyirányítás figyelmen kívül hagyta volna a jelzését, de abban biztos, hogy azt odafent a toronyban is látniuk kellett, ez így nem lesz rendben. „Szerintem figyelnek arra, amit mondunk. Mi csapatként már küldtünk visszajelzést a versenyigazgatóságnak. De sok csapat és sok pilóta van, nyilván a rádióforgalom is nagy, és nem lehet mindenkit meghallgatni. Az viszont egyértelmű, hogy ez nem volt zöld zászlós helyzet” – tartotta magát véleményéhez Vettel, aki végül remek teljesítménnyel az 5. helyen zárta a kvalifikációt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: