DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 25. péntek
F1

Sainz: A csapattársak tartsanak össze!

A legjobb viszonyítási pont és a legnagyobb ellenfél – a csapattársak tipikus jelzői a Formula-1-en belül. Carlos Sainz szerint viszont utóbbit nem szabad ellenségeskedésként értelmezni.

Ha 2020 (vagy akár 2019) legkiemelkedőbb duóját keressük az F1-ben, a Carlos Sainz-Lando Norris kettős mindenképp számításba jöhet. A két fiatal volt a mintapéldája annak, hogy csapattársak között lehet baráti, sőt, már-már testvéri a viszony, és az elsőszámú ellenfelet nem feltétlenül kell diplomatikus mosollyal kerülgetni.

Sainz csapatváltásával ez a harmónia megbomlott, de ez egyáltalán nem jelentette végül azt, hogy ezzel eltűnt a Formula-1-ből az igazán jó csapattársi kapcsolat. A spanyol nem csak az autóhoz és a csapathoz szokott váratlanul gyorsan hozzá, de magával vitte laza, nyitott attitűdjét is, aminek köszönhetően Charles Leclerc-rel is hamar egy hullámhosszra került. A páros annyira kiegyensúlyozottan dolgozik, hogy főnökük, Mattia Binotto szerint egyenesen ők a legjobbak az egész mezőnyből idén.

A békés légkör a Ferrari javuló teljesítményén is meglátszik, és Sainz törekszik arra, hogy ezt egyáltalán ne is törje meg semmi. A spanyolt első Ferraris féléve után az Auto Motor und Sport szaklap szólaltatta meg, elsősorban a beilleszkedés felől érdeklődve. Sainz szerint a hozzáállása rengeteget segített abban, hogy ilyen könnyen felvette a ritmust. Ez pedig nemcsak a mérnökökkel, hanem a csapattárssal való munkát tekintve is hasonló. „Amikor egy új csapatba kerülök, sosincs bennem előítélet vagy rosszindulat a csapattársam felé. Nyitottan megyek oda” – kezdte a Ferrari-pilóta.



Ő sem szeret mérgező légkörben dolgozni, márpedig ha mogorva arckifejezéssel tekint a garázs másik oldalára, akkor hamar kialakulhat egy ilyen helyzet. Sainz ezt úgy igyekszik kiküszöbölni, hogy emlékezteti magát arra, mit miért csinál. „Fontos, hogy élvezzem a munkát. Ha élvezem, jobban teljesítek. Miért kéne összerúgnom a port a csapattársammal? Abból semmi hasznom nincs” – véli. Ha pedig a két pilóta között nincs vagy minimális a feszültség, az az egész alakulatnak is jót tesz. „Sokkal jobb, ha együtt tudtok nevetni, viccelődni. Ha egy irányba tartunk, a csapat hangulata is jobb, és gyorsabban fejlődünk” – világított rá a spanyol.

Úgy tűnik, ez a munkamorál valóban működik, hiszen a Ferrari jelenleg a harmadik helyen áll a konstruktőrök között, és Leclerc és Sainz is egálban vannak, egyikük sem kerekedik a másik fölé. Talán ezt nem mindenki várta, vagyis hogy a szupersztárként nyilvántartott monacói nem eszi meg reggelire új társát. A kiegyenlített küzdelem azonban nem jelent fagyos viszonyt kettejük között. Még ha brománcnak nem is nevezhető a kapcsolatuk, de szinte barátok. „Charles remek srác. Hasonló az érdeklődési körünk, a céljaink is ugyanazok. Jókat szoktunk beszélgetni, és sportolunk vagy sakkozunk is együtt. Nagyon gyors, de közben tiszteli is a csapattársát. Könnyű vele kijönni” – méltatta Leclerc-t Sainz. A spanyol viszont hozzátette, ha bárki más ülne a másik autóban, valószínűleg ugyanígy nyilatkozna. Még akkor is, ha az illető esetleg más generációt erősítene, és már többszörös világbajnok lenne. Sainzról köztudott, hogy gyermekkori hőse Fernando Alonso, és szívesen venné, ha egyszer őt is elhalmozhatná a csapattársakról szóló dicséretekkel. Erre azonban igen kevés esélyt lát. „Nem bánnám, ha egyszer Fernando csapattársa lehetnék. De mivel más életszakaszban vagyunk, ráadásul más csapatoknál versenyzünk, ez aligha fog bekövetkezni” – mondta a spanyol.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: