DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Alpine: Két kulcsa volt Ocon győzelmének

Az első győzelmét arató istálló sportigazgatója elmondta: csak a bokszkiállások után mertek gondolni arra, hogy elsőként érhet célba francia pilótájuk az F1-es Magyar Nagydíjon.

Esteban Ocon sikerével ért véget a vasárnapi hungaroringi futam: mind a pilóta, mind az Alpine első győzelmét szerezte a Formula-1-ben. A francia azok után került az élre, hogy Valtteri Bottas hibájából a fél élmezőny kiesett vagy sérült autóval folytatta, Lewis Hamilton pedig az újraindításnál nem állt ki a felvezetőkör végén slick gumira váltani.

Az Alpine sportigazgatója, Alan Permane viszont elárulta, hogy csak azt követően mertek a győzelemre gondolni, hogy a bokszkiállásuk után is az Ocont végig kergető Sebastian Vettel elé tudtak visszatérni: „A verseny első fele arról szólt, hogy a második szett gumikon is az élre térjünk vissza. Onnantól kezdve éreztük úgy, hogy elérhető a győzelem” – idézi a szakembert a RaceFans.net szaklap.

ocon-alpine-gyozelem-hring-1



Tény, hogy a kerékcserét megelőzően Ocon apránként 2,8 másodpercre tornázta az előnyét az Aston Martin németjével szemben: „Ez lehetővé tette, hogy csak reagálnunk kelljen Sebastianra. Nem kellett semmit csinálnunk, amíg ő ki nem állt a bokszba. Egy körrel később hívtuk be, és előtte tértünk vissza a pályára. Ha elsőként jössz be, akkor kiteszed magad egy esetleges biztonsági autónak vagy bármiféle kavarodásnak” – fogalmazott Permane. A teljes képhez azért hozzátartozik, hogy Vettel cseréje egy árnyalattal lassabb is volt az átlagnál.

„Két kulcsa volt a győzelemnek: az egyik ez, a másik pedig természetesen Fernando csatája Lewisszal” – mondta Permane. A sportigazgató tényleg rendkívül fontosnak nevezte Fernando Alonso Hamilton elleni védekezését: „Ha az első körben megelőzi őt, ahogy azt később tette Carlosszal, akkor biztos vagyok benne, hogy odaért volna a végén.”

Permane szerint arra is lett volna taktikájuk, ha Hamilton gyorsan átlép Alonsón és felzárkózik az éllovas párosra: „Szerintem kicsit visszavettünk volna, hogy DRS-t adjunk Sebnek, ezzel segítve valamelyest a védekezését. De nem tudom, fel tudtuk-e volna őt tartani. Talán. De ne feledjük, hogy Esteban az utolsók között állt ki kerékcserére, neki voltak az egyik legfrissebbek az abroncsai. Teljes mértékben kontrollálta az utolsó etapot.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: