DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Verstappen: Két tizeddel gyorsabb lennék Lewisnál azonos autóban

A holland pilóta úgy véli, egyforma autót vezetve is jobb köridőre lenne képes, mint a hétszeres F1-es világbajnok. A Red Bull-os vb-éllovas szerint a normál pályákon visszavághat a Mercedes.

Max Verstappen úton volt idei harmadik győzelme felé a Formula-1-es Azerbajdzsáni Nagydíjon, amikor néhány körrel a vége előtt defektet kapott. A Red Bull ezzel kettős sikertől esett el, amelyet az addig mögöttük haladó, végül azonban az újraindításnál elkövetett hibája miatt pontot sem szerző Lewis Hamilton azzal magyarázott, hogy az energiaitalosoknak egyszerűen gyorsabb autójuk volt a bakui utcákon.

verstappen-hamilton-baku-redbull-1



Amikor ezt közölték Verstappennel, ő így reagált: „Én is ezt mondanám a helyében. Úgy gondolom, ha az ő autójában ülnék, akkor is két tizeddel gyorsabb lennék nála. Nem érdekel, mit mond” – idézi szavait a Motorsport.com holland kiadása.

Azt ugyanakkor a vb-éllovas is elismerte, hogy Monacóban és Bakuban is jobbak voltak fő riválisuknak, de arra számít, hogy a hagyományos épített pályákon ismét nehezebb dolguk lesz: „Úgy tűnik, előnyben vagyunk a Mercedeshez képest az utcai pályákon. Pontosan ezért szerettem volna több pontot szerezni. Természetesen lényeges különbség, hogy végül ő sem szerzett pontot, de szerettem volna a győzelemmel a zsebemben távozni innen. Biztos vagyok benne, hogy normál pályákon nehezebb lesz ilyen versenyt futnunk, mint itt. Remekül működött az autónk, de nagyon erős Mercedesre számítok a hagyományos pályákon. Ezért sajnálom a most elveszített pontokat, szükségünk van rájuk a teljes szezonban.”

Verstappen nem akarja az általa Hamiltonra helyezett nyomással magyarázni a hétszeres világbajnok második rajtnál látott megingását: „Mindenki igyekszik a legjobbját nyújtani, nem igaz? Nem fogom azt mondani, hogy azért követ el hibákat, mert érzi a nyomást. Mindenki igyekszik kihozni magából a maximumot, beleértve engem is. Lewisnak idén nemcsak a csapattársával, hanem egy másik istállóval is meg kell küzdenie, s ez új dimenziót ad a küzdelemnek, ami csak jó a sportnak” – vélekedett a holland, hozzátéve: csapattársa, a futamot végül megnyerő Sergio Perez bakui produkciója is biztató a Red Bull számára a szezon hátralévő részére.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: