DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Hamilton nem tudta, hogy hozzáért egy kapcsolóhoz

Kemény munkával dobogós pozícióba küzdötte magát a pénteki küszködés után a vb-címvédő, mégis nulla ponttal távozik Bakuból: az újraindításnál követett el egy apró és szokatlan hibát.

Pocsékul kezdődött Lewis Hamilton számára az Azerbajdzsáni Nagydíj hétvégéje, hiszen a szabadedzéseken még óriási volt a tempóhátrányuk. Ehhez képest az időmérőn már második lett, majd a futam elején vezetett is, mielőtt a Red Bullok átlépték őt a kerékcserénél. Max Verstappen defektje és a piros zászlós megszakítás után a második helyről várhatta az új startot, ám elfékezte magát az 1-es kanyarban és a bukótérbe csúszott, ahonnan csak az utolsó helyen tért vissza, így pont nélkül távozik Bakuból a hétszeres világbajnok.

hamilton-fek-dppi-baku



Mint az már a leintés utáni rádiózásból is kiderült, Hamilton véletlenül hozzáérhetett egy kapcsolóhoz: a brit „magicként” hivatkozott rá, amely egy olyan rendszer, amely segíti felmelegíteni a fékeket a biztonsági autós körözés mögött. Ezt pöckölte magát a mercedeses, ami elmondása szerint kvázi „kikapcsolta” a fékeket:

„Nyilván nagyon megalázó érzés ez, hogy őszinte legyek” – összegezte a bakui futamot Hamilton a Sky Sports kamerái előtt. „Rendkívül keményen dolgoztunk ezen a hétvégén, hogy visszazárkózzunk azok után, hogy nem voltunk az első tízben. Minden jól nézett ki, mindent beleadtam és a lehető legkeményebben küzdöttem ma. Az újraindításnál szerintem amikor Checo felém mozdult, megpöcköltem egy kapcsolót, ami gyakorlatilag kikapcsolja a fékeket, így egyenesen mentem tovább. Nem tudtam róla, hogy hozzáértem a kapcsolóhoz.”

„Nehéz ezt elfogadni, de főként azokat a férfiakat és nőket sajnálom a csapatban, akik roppant keményen dolgoztak ezekért a pontokat. De összeszedjük magunkat és erősebben fogunk visszatérni, ebben biztos vagyok!” – tette hozzá a 36 éves pilóta.

Hamilton szerencséje, hogy nemcsak ő, hanem a vb-éllovas Verstappen is nullázott, így maradt közöttük a négypontos különbség. „Nyilván elég balszerencsés ez Maxnek – azt mondtam, elég szép adag pechünk volt ma” – beszélt röviden a Red Bull-os holland defektjéről. „Ez van. De ahogy említettem, megpróbáljuk összeszedni magunkat és erősebben visszavágni a következő versenyen.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: