Steward
Strommer Benjamin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. június 16. szerda
F1

Wolff: Nonszensz, hogy lecserélnénk Bottast

A Mercedes F1-es csapatfőnöke is reagált a néhány napja felröppent pletykákra: szerinte semmi okuk elküldeni a finnt, hiszen időről időre még Lewis Hamiltonnál is gyorsabb tud lenni.

A Portugál Nagydíj utáni napokban a brit Daily Mail szellőztette meg, hogy értesüléseik szerint a Mercedesen belül kezd meginogni a bizalom Valtteri Bottas irányába, így akár az is felmerülhet, hogy már az idei szezon közben lecserélik őt George Russellre – annak ellenére, hogy mindketten érvényes szerződéssel rendelkeznek jelenlegi csapatuknál.

bottas-2021-dppi



A barcelonai csütörtöki sajtótájékoztatón az újságírók természetesen alaposan ki is faggatták az ügyről Bottast, aki baromságnak nevezte a pletykákat, s egyúttal a Red Bullnak is odaszúrt azzal a megjegyzéssel, hogy „csak egy csapat van a mezőnyben, akik év közben cserélgetik a versenyzőiket”. Lewis Hamilton szerint pedig békén kellene hagyni a csapattársát, aki igenis jól teljesít.

Természetesen a Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff sem kerülhette ki az esetleges cserére vonatkozó kérdést, ő az OE24-nek nyilatkozott erről röviden, de lényegre törően:

„Nonszensz. Bottas nagyon jó, a mezőnyből bárki ellen fel tudja venni a versenyt. És újra meg újra gyorsabb tud lenni Lewisnál is, ahogy azt tette legutóbb a portugál időmérőn is. Ami viszont a kiegyensúlyozottságot illeti, megérdemelten Lewis a világbajnok.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?