Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. június 15. kedd
F1

Szoros Bottas-vezetés az első edzésen

A Mercedes finn pilótája húzta be az első helyet péntek délelőtt Barcelonában, de csak minimális különbséggel előzte meg Verstappent és Hamiltont. Kubica beugróként csalta elő a piros zászlót.

Néhány nappal a portimaói futamot követően máris indult az újabb versenyhétvége, a Spanyol Nagydíj. Az első barcelonai szabadedzésen két szokatlan nevet is találhattunk a mezőnyben: Robert Kubica Kimi Raikkönen Alfa Romeójába, Roy Nissany pedig George Russell Williamsébe ülhetett be. Az első fontos esemény azonban nem az ő, hanem Nyikita Mazepin nevéhez fűződött: alig telt el néhány perc, s a Haas orosz újonca máris bemutatott egy kiforgást és kavicságy-látogatást.

Ezúttal is folytatódott a tendencia, hogy a lerövidített edzésidő okán rögtön belevetették a munkába a csapatok. Az első körök során megfordult az élen Max Verstappen, Lewis Hamilton, sőt a hazai pályán szereplő Fernando Alonso is – igaz, a spanyol a lágyabb keveréken érte el ezt az eredményt. Verstappen számára viszont nem indult zökkenőmentesen a hétvége, szárnysérülés miatt – vélhetően a 7-es kanyar kijáratán lévő rázókő okozta ezt – egy időre a bokszba kényszerült.

Az egyórás edzés felénél Sebastian Vettel tört az élre a lágy abroncsoknak köszönhetően, de csak ideiglenesen, mert a Mercedesek hamar átugrották a németet – akinek az Aston Martinjáról szintén lerepült egy apró darab az első szárnyból az ominózus 7-es kanyar rázókövénél.

kubica-soderagy



Negyed órával a vége előtt Kubica követett el egy hibát: éppen az átalakított 10-es kanyarnál ment el az Alfa hátulja, s mivel elásta magát a sóderágyban, piros zászlóval félbeszakították a gyakorlást. Az utolsó kilenc percre viszont még újraindították a tréninget, és többen futottak is még gyorsköröket. Valtteri Bottast azonban nem tudták letaszítani az élről, így övé lett az első hely – igaz, csak 33 ezreddel Verstappen, és 123 ezreddel Hamilton előtt.

A szokásos trió mögött ismét Lando Norris lett a legjobb, megelőzve a Ferrari duóját, Charles Leclerc-t és Carlos Sainzt. Pierre Gasly hetedik az AlphaTaurival, de jól mentek az Aston Martinok is, akik Sergio Perez Red Bullját közrefogva tették teljessé a top 10-et. Meglepően hátul Daniel Ricciardo, s Alonso kezdeti jó köre ellenére az Alpine is harmatosabbnak tűnik, mint Portimaóban. Folytatás 15 órától a második edzéssel.

Az 1. szabadedzés végeredménye:

1. Valtteri Bottas Mercedes 1'18.504  
2. Max Verstappen Red Bull/Honda 1'18.537 0.033
3. Lewis Hamilton Mercedes 1'18.627 0.123
4. Lando Norris McLaren/Mercedes 1'18.944 0.440
5. Charles Leclerc Ferrari 1'18.996 0.492
6. Carlos Sainz Jr. Ferrari 1'19.020 0.516
7. Pierre Gasly AlphaTauri/Honda 1'19.062 0.558
8. Sebastian Vettel Aston Martin/Mercedes 1'19.234 0.730
9. Sergio Pérez Red Bull/Honda 1'19.349 0.845
10. Lance Stroll Aston Martin/Mercedes 1'19.429 0.925
11. Yuki Tsunoda AlphaTauri/Honda 1'19.669 1.165
12. Esteban Ocon Alpine/Renault 1'19.681 1.177
13. A.Giovinazzi Alfa Romeo/Ferrari 1'19.694 1.190
14. Daniel Ricciardo McLaren/Mercedes 1'19.732 1.228
15. Fernando Alonso Alpine/Renault 1'19.950 1.446
16. Nicholas Latifi Williams/Mercedes 1'20.270 1.766
17. Roy Nissany Williams/Mercedes 1'20.700 2.196
18. Mick Schumacher Haas/Ferrari 1'20.766 2.262
19. Robert Kubica Alfa Romeo/Ferrari 1'21.887 3.383
20. Nikita Mazepin Haas/Ferrari 1'21.976 3.472
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?