DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Brawn: Néhány nagydíj grand slam-rangot kap

Más sportágakból ismert terminológiát igyekszik meghonosítani saját területén a Formula-1 – Ross Brawn szerint a sprintkvalifikációval rendelkező nagydíjhétvégék kiemelt státuszt kapnak, bár nem egyértelműsítette, hogy ez mit jelent.

A Formula-1 a hét elején áldását adta a korábban sprintversenynek nevezett, most már sprintkvalifikációként emlegetett események felvételére három idei nagydíjhétvégén. A hagyományos időmérő ezeknek a 100 kilométeres versenytávú sprintkvalifikációknak a rajtrácsát határozza meg, és ennek a végeredménye adja majd a vasárnapi futam rajtsorrendjét.

Az F1 sportszakmai vezetője, Ross Brawn a bejelentés kapcsán elmondta, kiemelt eseményekként fognak majd tekinteni ezekre a rendhagyó lebonyolítású hétvégékre, ez viszont nem egyenlő azzal, hogy a naptár leghíresebb helyszíneire kerülnek majd a sprintkvalifikációk.

imola



„Abban nem vagyok biztos, hogy ez a formátum Monacóban is sikeres lenne. Ezeket a hétvégéken grand slam-eseményekként tekintjük, amelyeket elszórva rendezünk majd meg egy szezon során. Nem gondolom, hogy az egész szezonra bevezetnénk majd, inkább csak bizonyos számú versenyen láthatjuk, de erről még döntenünk kell” – mondta Brawn az F1.com oldalán.

Grand slameket több sportágban is rendeznek, és legtöbb esetben valamilyen mérce szerint kiemelt, nagyobb értékű versenyek gyűjtőneveként használják. A leghíresebbek a tenisz grand slam-tornái, de használják a kifejezést a golfban, a díjugratásban vagy éppen a curlingben is. Ami azt illeti, létező fogalom a grand slam már a Formula-1-ben is, ám csak egy statisztikai különlegességet jelölnek vele: ha egy versenyző tökéletes hétvégét fut, a pole-ból minden kört vezetve nyer, és a leggyorsabb kört is megfutja, akkor beszélünk grand slamről – a listát Jim Clark vezeti nyolc ilyen ellenállhatatlan teljesítménnyel.

A sprintkvalifikációval rendelkező nagydíjhétvégék abból a szempontból valóban értékesebbek lesznek a többinél, hogy a hagyományos 102 helyett 108 pontot osztanak majd ki rajtuk, hiszen a szombati első három helyezett 3, 2 és 1 pontban részesül majd. Hogy más szempontból is megkülönböztetésben részesülnek-e majd, arról egyelőre nem szól a fáma.

Az újítás nemcsak a nézőket, hanem a versenyzőket is megosztja, korábban Sebastian Vettel, Daniel Ricciardo és Sergio Perez is szükségtelennek nevezte a bevezetését. Brawn azonban türelemre int mindenkit, elmondása szerint még mindig bárhogyan alakulhat a sprintkvalifikációk sorsa: több is lehet belőlük egy szezonban, de akár kukázhatják is őket.

„A versenyzők nyitottak a formátum kapcsán, és csupán ennyit is kértünk tőlük: legyenek türelemmel, amíg kiértékeljük a tapasztalatokat, hogy eldönthessük, a jövőben is része maradjon-e ez a Formula-1-es szezonoknak” – mondta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: