DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Mercedes: Ennek következményei lesznek

Toto Wolff szerint hosszú távon visszavetheti a Mercedes csapatát Valtteri Bottas vasárnapi balesete, mivel az idei szezontól nem költhetnek akármennyit javításokra.

Az Emilia-Romagna-i Nagydíj egyik fordulópontját jelentette, amikor a Mercedes családjába tartozó Valtteri Bottas és George Russell a kilencedik helyért csatázva egymásnak ütközött, piros zászlós fázist előidézve ezzel. Fájhatott a feje Toto Wolff csapatfőnöknek, akinek egyrészt igazságot kellett szolgáltatnia az egymásra mutogató pilóták között, másrészt bele kellett gondolnia abba, a Bottas autójának javításával járó költségek hogyan befolyásolják a csapat idei versenyprogramját. Az F1-ben idén először ugyanis költségvetési korlátozás van érvényben, így egyetlen istálló sem engedhet meg magának túl sokat a vasárnapihoz hasonló balesetekből. Erre reagálva Wolff elárulta, szerinte a helyzet „egyáltalán nem mulatságos”.

 bottas-crash-auto-dppi-imola-1



„Eléggé nagy csattanás volt. Egyáltalán nem hiányzott, hogy az autónk egy költségkorlátozott környezetben szinte teljesen totálkáros legyen. Ez valószínűleg korlátozni fog minket abban, hogy mire leszünk képesek. Nem számítottunk arra, hogy egy vizes folton elmegy a versenyünk, hiszen az autók nem értek egymáshoz. A költségsapka miatt kiélezett a helyzet, a legnagyobb félelmünk pedig egy teljesen összetört autó. Ez szinte teljesen az lett, és ezt egyáltalán nem akartuk” – nyilatkozta a Motorsportnak.

Andrew Shovlin szerint a teljes kárfelmérést még nem végezték el, ezért pontosan nem tudja megmondani, hány alkatrészt kell kicserélniük. Az viszont biztos, hogy ekkora károkat nem vettek figyelembe a költségvetés meghatározásakor, így előfordulhat, hogy a szezon későbbi szakaszában a fejlesztési büdzsét lesznek kénytelenek megcsapolni.

7xKzARY

 „[A kár] jelentős. Alaposan meg kell vizsgálnunk, hogy az erőforrás sérült-e. Mivel a versenyt nem fejezte be, így a sebességváltó nem probléma. Ami viszont új faktor, az a költségsapka, amibe nem igazán számolunk bele ekkora ütközéseket. A pilótáink az utóbbi szezonok során kiválóan, komolyabb törések nélkül teljesítették a szezont. Egy ideális világban az alkatrészek nem törnek, de ami törik, az is remélhetőleg az üzemideje végén jár. Ebben az esetben erről nincs szó, szóval a költségsapka itt jelentős faktor, hiszen a pénznek jönnie kell valahonnan. Ha elég nagy a probléma, az már a fejlesztéseket is hátráltathatja, szóval okosan kell tovább mennünk” – árulta el a Mercedes utazó csapatának egyik szakértője.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: