DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Bottas Russell elméletéről: „Hol van az alufólia sapkám?”

Így reagált a Mercedes finnje a vele ütköző brit azon feltevésére, miszerint ellene agresszívebben védekezett, mint azt mások ellen tette volna. Wolff szerint a williamses lehetett volna óvatosabb.

Valtteri Bottas és George Russell ütközése jelentette a fő eseményt az amúgy is akciódús Emilia-Romagna-i Nagydíjon. Miközben a felügyelők végül versenybalesetnek minősítették a történteket, az incidens után közvetlenül mindkét fél a másikat hibáztatta, Russell pedig egy olyan mondatot is elhintett nyilatkozatában, hogy szerinte Bottas nem mozdult volna ennyire agresszíven jobbra, ha nem ellene kellett volna védekeznie, utalva arra, hogy a williamsest tartják a fő esélyesnek arra, hogy esetleg 2022-ben beüljön az egyik Mercedesbe.

bottas-crash-auto-dppi-imola-1



Amikor Bottast szembesítették Russell „teóriájával”, a finn félig viccelődve így reagált: „Elnézést, valahol elveszítettem az alumíniumfóliás sapkámat. Ez aztán az elmélet!” – idézi szavait a Motorsport.com szaklap. „Mindig védekezni fogok bármely versenyző ellen, nem szívesen veszítek pozíciókat. Teljesen normális védekezés volt, lehetett volna sokkal agresszívebb is, ha szükséges. Egyáltalán nem értek egyet ezzel, a magam dolgát tettem. Nem számít, ki ellen védekeztem, mindenképp ugyanígy jártam volna el.”

„Nyilván tudta, hogy nedves lesz ott a pálya, hiszen körről körre ott haladtunk el. Én is tudtam, és az egyszerűen olyan hely volt, ahova ilyen körülmények között nem volt szabad slickkel rámenni. De mégis ráment, ez az ő választása volt. Én csak a magam dolgát végeztem a védekezéssel, nem fogok lehúzódni, hogy szárazon mehessen. Ennyi történt.”

Bottas hozzátette: mind Russell-lel, mind a Mercedes-főnök Toto Wolff-fal beszélt a balesetről – előbbivel akkor, amikor a stewardok meghallgatták őket –, és számára az jött le ezekből, hogy egyértelműen nem őt kell hibáztatni az incidensért. Maga Wolff nem akart egyértelmű felelőst megnevezni, de azért a szavaiból az érződik, hogy az ő szemében is inkább Russell a hunyó – legalábbis amikor az ő véleményét kérdezték a brit nyilatkozatáról és a balesetről, így felelt:

„Ez baromság. Az egész szituációtól nem vagyunk elragadtatva, elég nagy ütközés volt. Az egyik autót teljesen leírhatjuk, és a költségplafon miatt nem ilyenre vágyunk, ez akár a fejlesztéseinket is lekorlátozhatja” – mutatott rá a Crash.net által idézett Wolff, aki magával az ütközéssel kapcsolatban hozzátette: „Valtterinek rosszul sikerült az első 30 köre, nem is kellett volna ott lennie. De George-nak sem kellett volna belemennie ebbe a manőverbe azt figyelembe véve, hogy száradófélben volt a pálya. Ez kockázatot jelentett, és egy Mercedes volt előtte. Egyetlen fiatal pilóta sem tekinthet el a globális képtől. Szóval igen, sokat kell még tanulnia.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: