DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

De la Rosa: Alonso a 12. helyről is képes nyerni

Bármennyire is nem a közvetlen élmezőnybe tartozó versenyautóval rendelkezik jelenleg Fernando Alonso, honfitársa szerint a kétszeres világbajnoktól minden versenyen várhatunk meglepetést.

Már javában benne vagyunk a visszaszámlálásban, hétvégén ugyanis elrajtol a Formula-1-es világbajnokság, 2021-ben a Red Bull és a Mercedes versenyfutása sejthető előre a tesztek és az előzmények alapján, de nagyon sokan feszült figyelemmel figyelik a kétszeres világbajnok, Fernando Alonso visszatérését.

A tavalyi Renault-ból Alpine F1 Teammé átváltozott istállónak idén nem lehetnek még vérmes reményei, de ezt már tavaly ősszel is világosan megmondták, hogy a legfőbb cél az, hogy 2022-ben már a győzelmekre is esélyesek legyenek a franciák. Az Alpine tehát idén nincs a közvetlen élmezőnyben, de ne írjuk le teljesen az esélyeiket, mert az egykori F1-es pilóta, Pedro de la Rosa szerint éppen Alonso az, aki mindig képes váratlan jó teljesítményekre bármelyik futamon.

Kilenc éve a 11. rajtkockából is nyerni tudott Alonso


„Fernando az a pilóta, aki minden évben, minden egyes versenyen képes valami különlegeset előhúzni a cilinderből. Ha Alonso például a 12. rajtkockából indul, akkor is egyike azon nagyon kevés versenyzőnek, aki még ilyen helyzetből is nyerhet. Erre nagyon kevesen képesek a mezőnyben, de Fernando ezek egyike” – mondta el véleményét a veterán spanyol a Mundo Deportivo hasábjain.

„Az a véleményem, hogy azon túl, hogy milyen eredményt érhet el idén Fernando Alonso, már az is csodálatos, hogy valaki közel negyven évesen vissza akar térni a száguldó cirkuszba, nem fél attól, hogy veszíteni fog, harcolni és csatázni akar, ismét élvezni akarja a vezetést, ez pedig nekünk is nagy öröm lesz, ez nem kérdés.”

„Szeretném, ha megértenék, mennyire jó is Fernando, az igazán kiemelkedő versenyzők közé tartozik. Abban az érdekes szerencsében volt részem, hogy Alonsóval és Lewis Hamiltonnal is együtt dolgozhattam. Úgy vélem, a Formula-1 történetének két legjobb pilótájáról van szó, egy csapatban lehettem mindkettőjükkel, ez nagyszerű élmény” – tette hozzá de la Rosa, aki a Ferrarihoz igazolt Carlos Sainzot sem hagyja figyelmen kívül. Amennyiben megerősödik a Ferrari és az Alpine is, úgy véli, újabb aranykor köszönthet Spanyolországra a Formula-1-ben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: