DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Az adatok szerint a Mercedes megint átver mindenkit

A tesztelés után a német gyártó a Red Bullt nevezi favoritnak, de a szakértők kiszámolták, hogy nem tudott annyit bénázni a Mercedes, hogy ne ők legyenek a hosszú etapokon messze a legjobbak.

Évek óta megszokhattuk, hogy a tesztelésen futott köridők csak nagyon halvány kiindulópontot jelentenek. A Mercedes ugyanis évek óta láthatóan "szenved” a szezont megelőző teszteléseken, majd az idénynyitón mindig látványosan erőre kap és porrá veri az egész mezőnyt Lewis Hamilton vezetésével.

Most is, a leggyorsabb körök tekintetében a Red Bull jóval erősebbnek mutatkozott, Hamilton és a Mercedes pedig folyamatosan panaszkodott mindenre. Félretervezett autó, nem találják a gép egyensúlyát, túl jól sikerült idén a Red Bull, szóval ismét mindenféle elhangzott már a tesztet követő nyilatkozatokban, de kicsit nézzünk a számok mögé.

Az egyedüli gond, amit nehéz megkérdőjelezni, az a rakoncátlankodó váltó, az ugyanis az Aston Martinnál is gondot okozott, nem csak a gyári istállónál. A Formula1.com adatai alapján érdemes megnézni, hogy valóban annyira rossz volt-e a Mercedes, mint amennyire előadják a hattyú halálát? Természetesen nem.

Az adatokat tüzetesen átvizsgáló szakértőket nem tudta átverni a Mercedes, most is a legjobbnak tűnnek


A rövid etapokon a német gyártó évek óta nem teszi oda magát a tesztelésen, ettől is alakulhatott ki egy óriási fór a Red Bull javára. A számítások szerint a Red Bull (egy vélhetően visszafogott fő rivális ellen) a leggyorsabb 0,56 másodperccel a Mercedes és 0,59 másodperccel a McLaren előtt. Az Aston Martin a gondok ellenére is ott van egy másodpercen belül az Alpine és az AlphaTauri társaságában a középmezőny élén.

Rossz hír a Ferrari-rajongók számára, hogy egy másodpercen túli hátrányt számítanak az Alfa Romeo, a Ferrari és a Haas autóinál, a Williams pedig a leginkább lemaradva, 1,83 másodperccel lemaradva zárja a sort. Annyira tehát nem változtak meg az erőviszonyok (ne dőljünk be, hogy a Mercedes ennyire le lenne maradva), talán a McLaren lehet az egyértelműbb harmadik erő idén.

Ha pedig a hosszabb etapokra tekintünk rá, rögtön megváltozik az élen a helyzet, vasárnap olyan versenyszimulációt teljesített a Mercedes, aminek köridői azonnal az élre repítik az elvileg szenvedő istállót. A számított előny 0,39 másodperc a Red Bull-lal szemben. Egy másodpercen belülre került még az Aston Martin, a McLaren és az Alpine. A Ferrari, az AlphaTauri és az Alfa Romeo egy és két másodperc közötti körönkénti lemaradással található, a Williams és a Haas pedig sereghajtóként már több, mint két másodpercnyi hátránnyal.

Ne higgyünk tehát a Mercedesnek, szinte bizonyosra vehető, hogy rejtegetik valódi erejüket és nem is mutatták meg minden új megoldásukat. És még így, szenvedve, rejtegetve is ekkora előnnyel jelentkeztek a hosszabb etapokon. Ne lepődjünk meg tehát, ha Lewis Hamilton idén behúzza nyolcadik világbajnoki címét is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: