DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

„Bottas idén húzhat egy Rosberget”

Nyilatkozatai alapján a fizikai mellett a mentális felkészülésre is nagy hangsúlyt fektetett a Mercedes finn F1-es pilótája, ami német elődje módszerét idézi – de vajon ez elég lesz-e Hamilton ellen?

Ötödik idényére készül a Mercedesnél Lewis Hamilton oldalán Valtteri Bottas, aki eddig mind a négy közös szezonjukban alulmaradt az immár hétszeres világbajnok kollégájával szemben. A finn persze ismét fogadkozik, hogy az idei év más lesz, ezt nem először hallhatjuk tőle, nyilatkozataiban viszont immáron arra is utalást tett, hogy „önzőbb” lesz az előttünk álló 2021-es évad során, amelyet megelőzően a mentális tréningre is komoly hangsúlyt fektetett.

bottas-dppi-2020



Márpedig ez a hozzáállás német elődje, Nico Rosberg 2016-os, világbajnoki címet érő gondolkodásmódjára emlékezteti a Sky Sports F1 riportereként tevékenykedő Ted Kravitzet: „Úgy tűnik, Valtteri Bottas húz egy Nico Rosberget idén” – vélekedett a szakértő. „Leráz magáról mindent, ami zavaró tényező lehet, és azt mondja, idén önzőbb lesz – tisztában van vele, hogy ez olykor nem a legszebb emberi tulajdonság, de egész életében csak egyetlen éven keresztül kell önzőnek lennie. Mindent meg fog próbálni megtenni a bajnokságért.”

Kravitz szerint ugyanakkor még így is kérdéses, hogy mindez elég lesz-e Hamilton ellen: „Hamilton egy igazi konstans gép, és ez Valtteri problémája. Elő fog fordulni, hogy egy hétvégén nem lesz teljesen ott fejben, és ezt be is fogja ismerni. Hamilton egy gép, és ott van a láthatáron a rekorddöntést jelentő nyolcadik vb-cím számára – vajon ez már túl sok Bottasnak?”

A másik tv-s szakértő, a korábbi F1-es pilóta Martin Brundle úgy véli, mindenképp sorsdöntő esztendő vár Bottasra, aki alulteljesítés esetén kikerülhet a Mercedestől, de akár a teljes Formula-1-ből is: „Ez egy most vagy soha év Valtterinek. Nincs veszítenivalója, és szerintem nagyon gyorsan fog kezdeni. Ha talál még egy fokozatot, és jön a Valtteri 2.0, amiről mindenki beszél… ha van még fegyver az eszköztárában, akkor azt idén ki kell játszania. Már csak azért is, mert lehet, hogy Max Verstappen is elérhető lesz a pilótapiacon, ki tudja?”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: