DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

„A Mercedes lecsaphat Verstappenre”

Évek óta vár a lehetőségre George Russell, aki hétszeres világbajnok honfitársa miatt jelenleg nem fér be a Mercedeshez. A németek azonban könnyedén lecsaphatnak év végén Verstappenre.

A Formula-1-ben többször is megtanulhattuk már, hogy az aláírt szerződés sem jelenthet bombabiztos védelmet, ha egy csapat valaki mást szemel ki, elég csak 2009 végére gondolnunk, amikor a világbajnok Kimi Raikkönent is kigolyózta a Ferrari Fernando Alonso miatt.

Elméletileg 2023-ig szóló szerződéssel rendelkezik Max Verstappen a Red Bullnál, de Lewis Hamilton egyéves kontraktusa máris elindította a lavinát, ami a találgatásokat illeti. Valószínűleg pénzügyi megfontolások állnak a háttérben, de a Mercedes számára nem hátrány, ha adott esetben a holland ászt kaparinthatnák meg.

Erről az egykori holland versenyző nyilatkozott a Motorsport.com hasábjain. „Nem gondolnám, hogy Hamilton szerződése elsősorban a Verstappen-záradékon múlt volna, sokkal inkább a piszkos anyagiakon. A Daimler szeretne egy kis pénzt spórolni ezekben az időben, a gazdasági válság keményen érintette a vállalatot. Nem tudták összehozni Hamilton fizetési igényével a spórolási szükséget.”

Az aláírt szerződés sem garancia a Formula-1-ben semmire


„Hamilton hároméves szerződést szeretett volna kibulizni, mindezt persze csúcsgázsiért. A Daimler pedig valószínűleg úgy döntött, ezt most nem adják meg neki ilyen hosszú időre. Esélyes, hogy az INEOS-nak is komoly szerepe van abban, hogy erre a kontraktusra előteremtették a megfelelő összeget, megtartva ezzel a világbajnokot. Szeretnék, ha a felhajtás továbbra is a Mercedes körül lenne most is, ahogy új résztulajdonosok lettek a csapatban.”

„Rengeteg minden függ attól, hogy az előttünk álló évben mi történik Max Verstappennel. A Red Bull is tisztában van vele, hogy a Mercedes lecsaphat a hollandra. Max biztosan nem megy a Ferrarihoz, de a Mercedes bizony vonzó lehetőség lehet számára. A Red Bullnak és a Hondának mindent meg kell tennie, hogy elérjék, hogy Verstappen biztosan kitöltse élő szerződését a csapatnál” – tekintett előre Robert Doornbos.

Ti hogy gondoljátok, ha felszabadulna a Mercedes egyik ülése, Verstappen azonnal átpártolna az Ezüst Nyilakhoz?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: