DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

„Nagyon furcsa ez a Hamilton-szerződés”

Pont is került a Lewis Hamilton ügy végére az új megállapodással, meg nem is: Martin Brundle szokatlannak tartja az egyéves időtartamot. Egy másik szakértő hangsúlyozza, ne gondoljuk, hogy a felek szezon végén befejezik.

Hosszas huzavona után aláírta új szerződését Lewis Hamilton és a Mercedes – már tavaly ilyenkor téma volt, mikor egyeznek meg a felek 2021-ről –, de a megállapodás csupán egyetlen szezonra szól, így vélhetően nem fog beletelni sok idő, az lesz a beszédtéma, mit tervez a hétszeres világbajnok 2022-ben. Furcsa helyzet – vélik a szakértők is.

„Nagyon furcsának tartom, magát a szituációt. Sokáig tartott megállapodni, egy ilyen kaliberű csapat és versenyző számára pedig az egyéves megállapodás szokatlan” – mondta a Sky Sportson az egykori F1-es Martin Brundle.

„Úgy tűnik, nem sikerült dűlőre jutniuk, de lépniük kellett, mivel közeledik az új szezon. Azt gondolhatták, jön a téli teszt, csinálnunk kell valamit” – fejtegette a szakértő. Ugyanezt mondta el Toto Wolff is: a csapatfőnök beismerte, az egyéves szerződés átmeneti megoldás, később fognak a 2022-es évről és az azt követő időszakról tárgyalni.



 

Brundle úgy véli, a Mercedes forszírozhatta ezt a megoldást: „Legalább a felek egyike nyitva akarta tartani a jövőbeli lehetőségeit. A gyanúm szerint a Mercedes-Benz volt ez, jegelték a dolgot erre az évre, hogy legyen idejük kigondolni, mi történjen 2022-ben” – mondta.

A szenzációt szerető brit bulvársajtóban már napvilágot látott olyan szalagcím, hogy a szerződés időtartama arra utal, ez lesz Hamilton utolsó éve. A szakmaibb megszólalók szerint nem erről van szó.

„Hamilton és Mercedes most csak 2021-gyel foglalkozott. Ez semmi esetre sem jelenti azt, hogy 2022-ben abbahagyják a közös munkát” – mondta Craig Slater, aki szintén a Sky szakértője. „Sok embert meglepett, hogy a szerződés csak egy évre vonatkozik, de ne írjuk ki Lewist már most az F1 következő fejezetéből.”

Az év végén Hamilton, Valtteri Bottas és George Russell szerződése is lejár, így a Mercedes a három versenyző közül bármelyik kettőt alkalmazhatja a jövőben. „Max Verstappen 2023-ig van a Red Bullhoz kötve, ami plusz esélyt jelenthet Russellnek, hogy jövőre megszerezze a Mercedes-ülést” – vélekedett Slater.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: