DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
F1

Wolff: Ezért kapott csak egy évet Hamilton

Számos tényező szerepet játszott: a késlekedés, a 2022-es változások és az anyagiak is. A vétójog elméletét viszont a Mercedes-csapatfőnök cáfolja, csakúgy, mint azt, hogy a világbajnok a bevételekből kért volna részt.

Hétfőn, alig több mint egy hónappal a hivatalos bahreini teszt előtt eldőlt a téli szünet legtöbbet tárgyalt függőben levő ügye: Lewis Hamilton szerződést hosszabbított a Mercedesszel. Meglepő lehet ugyanakkor a szerződés időtartama, amely csupán egy év, ráadásul a sajtó információi szerint a feltételek – így Hamilton 47 millió dolláros fizetése –változatlanok.

Úgy tűnik, a vészesen közelgő szezonkezdet miatt a felek úgy döntöttek, gyorsan nyélbe ütnek egy megállapodást 2021-re, mivel a hosszabb távú elköteleződés feltételeiben továbbra sem tudtak megegyezni. Toto Wolff megszólalása is erre a helyzetre utal.

„Közösen megegyeztünk egy egyéves szerződésben. Először is, jelentős szabályváltozás érkezik 2022-ben. Várni akarunk arra is, milyen változáson esik keresztül a világ és a vállalat. Másrészről az is ok, hogy nagyon későre halasztottuk” – idézi az Autosport a Mercedes csapatfőnökét. A késlekedést így magyarázta:

„A szezon végén, a bahreini futamok között akartuk kitárgyalni a szerződés részleteit, de akkor, mint ismert, Lewis nem érezte magát jól. Végül épp karácsony előtt kezdtük el a párbeszédet. Fontos volt, hogy hamar a végére érjünk, ezért úgy gondoltuk, halasszuk el a 2022-ről szóló egyeztetést, valamikor a 2021-es év késői szakaszára” – mondta Wolff.



A csapatfőnök anyagi okokra is céloz, ami arra enged következtetni, volt igazság a pletykában, hogy Hamilton túl magas fizetést igényel: „Bizonytalanságok uralkodnak a világban, melyeknek hatásuk van a sport működésére, ezáltal a mi bevételeinkre, tévés és szponzori pénzekre. A Daimler és a Mercedes is óriási átalakuláson esik át az elektromos mobilitás felé, amihez befektetés szükséges. Nagyon más pénzügyi realitásban élünk” – mondta Wolff. „Nem csak 2022-ről van szó, hanem az ezt követő időszakról is. Ezt pedig nem videóhívásokon keresztül akartuk megbeszélni karácsony és január vége között.”

Mindenféle elképzelhető elmélet napvilágot látott a szerződés késlekedése miatt, köztük a fizetésemelés, az, hogy Hamilton a Mercedes bevételéből igényel részesedést, valamint a vétójog. Eszerint a hétszeres világbajnok dönthetne arról, ki ne legyen csapattársa: még arról is voltak hírek, hogy a záradékkal nem George Russelltől, hanem Max Verstappentől akarná megvédeni magát.

„A médiában emlegetett konkrét záradékok nem tudom, honnan jöttek, mert egy sem volt közülük igaz. Én is olvastam róluk, érdekesen hangzottak, de az igazság az, hogy a megbeszélés során egy másodperig sem beszéltünk semmiféle versenyzőspecifikus záradékról. Az utóbbi nyolc évben sosem kért ilyet, erről a csapat dönt. A másik ilyen záradék a bevételből kapott részesedés. Ez is a semmiből jött és alaptalan. Ezek egyike sem volt soha tárgya a párbeszédünknek” – cáfolta Wolff a sajtóhíreket.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: