Annak köszönhetően, hogy a McLaren idén már a Mercedes erőforrásait fogja használni a Formula-1-ben, a Renault egyetlen csapatot fog ellátni motorokkal, méghozzá a saját, immár Alpine névre hallgató gyári alakulatát. A hírek szerint a franciák szeretnének ezen változtatni, azaz új partnercsapatot keresni: a pletykák főként az Alfa Romeóról szóltak, akikkel kapcsolatban felmerült – ahogy az az elsők között a Formula Podcast november eleji adásában is elhangzott –, hogy véget vetnek a régre nyúló ferraris kapcsolatnak, miután a maranellóiak inkább a Haasszal szeretnék szorosabbra fűzni az együttműködést.
Nemrég viszont már arról szóltak a hírek, hogy a hinwili csapat és a Ferrari folytatni fogja az együttműködést legalább 2025-ig, azaz az új motorok érkezéséig – igaz, ez még nem jelenti feltétlenül azt, hogy az Alfa Romeo név is az F1-ben marad. Ha így lesz, a Renault-nak másik alternatíva után kell néznie a lehetséges partnercsapat ügyében.
Nos, a Motorsport.com holland kiadása szerint a Williams lehet a kiválasztott. Úgy hírlik, a grove-i alakulat az egyetlen komoly opció a Renault számára, s az első kapcsolatfelvétel már meg is történt a felek között. Akik egyébként jól ismerik egymást, hiszen a kilencvenes években számos domináns világbajnoki címet szereztek együtt, valamint rövid időre a 2010-es években is egymás partnerei voltak a Formula-1-ben.
Ugyanakkor vannak azért igen jelentős akadályok is a Williams–Renault házasság esetleges újraélesztése kapcsán. Először is, a csapatok vélhetően már megkezdték a 2022-es autók tervezését, márpedig nagyon nem mindegy, hogy melyik gyártó hajtásláncát kell beépíteni a versenygépbe.
Ám még ennél is nagyobb „probléma”, hogy egy hónapja jelentette be a Williams, hogy szorosabbra fűzi a kapcsolatát jelenlegi motorszállítójával, a Mercedesszel, amely 2022-től kezdődően többek között a váltóval és egyes hidraulikus alkatrészekkel is ellátnák a grove-i gárdát. A Renault ilyet még egyik partnere számára sem biztosított, így egy esetleges együttműködés esetén ezekről a Williamsnek továbbra is magának kellene gondoskodnia.
Az említett szaklap mindenesetre úgy tudja, hogy a Renault gyors megoldást szeretne találni, s bár az ügy fontos Luca de Meo vezérigazgató számára, a fentiek miatt erősen kétséges, hogy lesz új partnercsapata a franciáknak 2022-től.