Steward
Strommer Benjamin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. május 18. kedd
F1

Még szorosabbra fűzi kapcsolatát a Williams és a Mercedes

A grove-i istálló bejelentette, hogy 2022-től kezdődően már nemcsak a Mercedes hajtásláncát, hanem annak váltóját és az ahhoz kapcsolódó hidraulikus alkatrészeit is használni fogja az F1-ben.

Fontos bejelentést tett kedd délután a Williams és a Mercedes, amellyel még az eddiginél is szorosabbra fűzik a két csapat közötti együttműködést. A grove-i alakulat a hibridéra 2014-es kezdete óta használja a Mercedes erőforrásait, 2022-től kezdődően viszont már a váltót és a hozzá kapcsolódó hidraulikus alkatrészeket is a világbajnok gárdától fogja kapni – ezek ugyanis a jövőre életbe lépő szabályok értelmében az „átvehető elemek” kategóriájába tartoznak.

williams-szahir-2020-1



A Williams ezeket hagyományosan házon belül gyártotta eddig, ám ahogy azt a közös közleményük kiemeli: ezzel hosszú távon még hatékonyabbak lehetnek a tervezési és gyártási folyamatok, valamint az erőforrásaikat is más területekre koncentrálhatják. Simon Roberts, a tavaly tulajdonosváltáson átesett Williams nemrég állandósított csapatvezetője így kommentálta a bejelentést:

„Örömmel látom, hogy a Mercedesszel való nagyszerű kapcsolatunk kiterjesztjük az erőforráson túlra. A Williams egy független csapat, de a Formula-1 folyamatosan fejlődik, csapatként pedig eléggé rugalmasnak kell lennünk, hogy reagáljunk a jelenlegi helyzetre ahhoz, hogy a lehető legversenyképesebbek lehessünk a pályán. Ez a hosszú távú együttműködés egy biztató lépés, és része a jövőt illető stratégiai céljainknak, miközben továbbra is házon belül tartjuk a tervezői és gyártói képességeinket is.”

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke és vezérigazgatója a következőket mondta el: „Örömmel szélesítjük ki a Williamsszel való technikai együttműködésünket ezzel az új megállapodással. A Williams számára logikus ez, hiszen 2014 óta a mi erőforrásainkat használják, számunkra pedig szintén előnyös gazdasági szempontból, hogy egy másik csapatot is ellássunk az új 2022-es szabályok keretein belül. Már egy ideje egyeztettünk erről a projektről a Williamsszel, és örülök, hogy sikerül megvalósítanunk ezt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?