DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 8. kedd
F1

Alonso: Ha Mercedest vezetsz, biztosan nyerni fogsz

A visszatérő kétszeres világbajnok sajnálja, hogy jelenleg ennyire kiszámítható a Formula-1 és a technika sokkal meghatározóbb, mint a pilóták tudása. A Mercedesnél biztosra vehető a győzelem.

Szinte mindenki egyetért abban, hogy Fernando Alonso a Formula-1 történetének egyik leggyorsabb és legjobb pilótája, mégis „csak” két világbajnoki címmel büszkélkedhet, amit még pályafutása elején szerzett a Renault színeiben. Jövőre visszatér egykori sikerei színhelyére, bár az istálló már Alpine F1 néven vesz majd részt a száguldó cirkuszban.

Alonso 32 futamgyőzelemmel rendelkezik (2013-ban szerezte az utolsót), miközben Lewis Hamilton a 91. sikeréért és a rekordbeállításért hajt ezen a hétvégén. Bár senki nem kérdőjelezi meg a brit tehetségét, Alonso szerint a mai modern Formula-1-ben kulcsfontosságú, hogy a pilóta milyen csapatban versenyez, ugyanis közepes technikával szinte lehetetlen a győzelem közelébe is jutni.

„Úgy vélem, a megfelelő időben a megfelelő helyen kell lennünk, ehhez szükség van jókora szerencsére is. Ez régebben is így volt. Emlékezzünk, hogy nem is olyan sok évvel ezelőtt, négy évadon át uralta a Formula-1-et a Red Bull, zsinórban négy bajnoki címet szerzett az istálló. Korábban nagyon nehéz volt elképzelni, hogy egyszer jön egy energiaitalos cég és négy éven át oktatja az olyan óriásokat, mint a Ferrari, a McLaren, vagy a Mercedes. Ehhez jócskán kellett szerencse is, Vettel pedig be is gyűjtött négy bajnoki címet” – idézi Alonsót a Grandprix247.com szakoldal.

Alonso a Renault-val vajon megtörheti a Mercedes egyeduralmát?


„Amikor a Renault-hoz kerültem, senki nem sejtette, hogy a Renault hamarosan két világbajnoki címet szerez a Ferrari és Schumacher, valamint a McLarennel versenyző Raikkönen ellen. De azokat a szezonokat a Renault tökéletesen rakta össze, szerencsések voltunk, hogy jókor jó helyen voltunk és az eredmény rögtön két bajnoki cím lett.”

„Nem kevés mázlira van szükség, amikor valaki szerződést köt. Amikor Hamilton úgy döntött, hogy a Mercedeshez megy, rengetegen kritizálták, mivel nem voltak akkor túl erősek, a konstruktőri bajnokságban is csak a harmadik helyet csípték meg. Amikor viszont színre léptek az új turbómotorok, azóta meg mindent megnyernek, de ezt előre senki nem tudhatta. Az viszont most teljesen biztos, hogy ha valaki a Mercedesnél versenyez, nyerni fog” – mutatott rá a spanyol ász.

Mi a helyzet a többi versenyággal? „A világ motorsportja hatalmas, de a figyelem 90%-a a Formula-1-re összpontosul. Pedig érdemes lenne mást is figyelniük az embereknek, mivel az F1 jelenleg a legunalmasabb. Döntő többségében már akkor tudhatjuk, ki fog nyerni egy futamon, mielőtt egyáltalán elrajtolnának” – tette hozzá Alonso.

Tény, a számok a kétszeres világbajnokot igazolják, 2020-ban ismét olyan hatalmas a Mercedes fölénye, hogy valamit el kell, hogy rontsanak Hamiltonék ahhoz, hogy bárki más labdába rúghasson. Vajon Alonsónak legkésőbb 2022-ben sikerülhet? Jövőre mindenesetre úgy tűnik, négy világbajnok is lesz a mezőnyben, mivel sajtóhírek szerint Kimi Raikkönen jövőre is folytatja pályafutását az F1-ben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: