DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Racing Point: Stroll helye sosem volt veszélyben

Otmar Szafnauer elmondta: a fiatal kanadai szerződésében nem voltak olyan záradékok, mint Perezében, így amikor felmerült Vettel szerződtetése, egyértelmű volt, hogy a mexikóinak kell távoznia.

A hét legfontosabb híre a Formula-1-ben, hogy Sergio Perez a szezon végén elhagyja a Racing Pointot, a helyére pedig a Ferraritól távozni kényszerülő Sebastian Vettel érkezik a 2021-ben már Aston Martinként szereplő istállóhoz. Perez saját elmondása szerint szerda este tudta meg a csapat döntését, Otmar Szafnauer csapatvezető viszont Mugellóban elárulta: a mexikói tudott róla, hogy tárgyalnak Vettellel.

stroll-perez-monza-dppi



Egy időben az a pletyka is felmerült, hogy esetleg nem Pereznek, hanem Lance Strollnak kell majd távoznia az alakulattól – annak ellenére, hogy apja, Lawrence Stroll a csapat tulajdonosa. Szafnaeuer most ez ügyben is tiszta vizet öntött a pohárba: a kanadai ülése egy pillanatig sem volt veszélyben, mivel a szerződése nem is tette volna lehetővé az elküldését.

„Lance már néhány éve velünk van” – mondta el a pénteki sajtótájékoztatón Szafnauer, akit a Motorsport.com idéz. „Fiatal srác, hiszen még csak 21 éves. És igen, az apja a csapat tulajdonosa. Szóval amikor versenyzőcserében gondolkodtunk, miután Sebastian elérhetővé vált, akkor végig Checóról volt szó. Vannak opciók a szerződésében, amelyen Lance-ében nincsenek. Lance még mindig fiatal, és ez még a második idénye a csapatunknál. Feljövőben van, a legerősebb szezonját teljesíti ebben a sportban, és a negyedik helyen áll a vb-tabellán a legutóbbi dobogója után. És még több potenciál van benne. Egyértelműen megmutatja a tehetségét, és tökéletesen megérdemli a helyét jövőre Sebastian mellett.”

A csapatfőnök azt azért nem tagadta, hogy Perez távozása veszteséget jelent: „Sergio kiválóan ismeri a csapatot, és óriási tapasztalata is van. Nagyon erős versenyző vasárnaponként. Jól megy az időmérőkön is, alig hibázik, és mindig sok pontot szerez. Ha szimatot fog egy dobogó kapcsán, mindig ott van. Szóval igen, ez némi veszteség, és a legjobbakat kívánom Checónak, megérdemli, hogy a Formula-1-ben szerepeljen. Remélem, talál magának helyet, és versenyezhetünk ellene jövőre.”

Szafnauer hozzátette: ennek ellenére úgy érzi, összességében Vettel leigazolása jobb döntés a jövőt illetően, ez is egy jel ugyanis arra, hogy az Aston Martin komolyan veszi a Formula-1-es szereplést.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: