DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Ne maradj le semmiről a Toszkán Nagydíjon!

Új helyszínre látogat az F1-es mezőny, rajtol a WTCR-szezon, folytatódik a MotoGP, a DTM és az IndyCar: ezen a hétvégén sem fogunk unatkozni! Mutatjuk a teljes időtervet a tv-közvetítésekkel együtt.

Szeptember második hétvégéje végképp bővelkedni fog az autó-motorsportos eseményekben, amelyek közül kiemelkedik a Formula-1 Toszkán Nagydíja – amelynek hivatalos nevében szerepel ugyan a „Ferrari 1000” is a patinás csapat jubileumára utalva, de ennek rendszeres használatától mindenki engedelmével eltekintenénk –, amelyet azon a mugellói pályán fognak rendezni, ahol korábban még egyetlen versenyt sem futott a száguldó cirkusz. Az F2 és az F3 is velük tart majd, miközben a gyorsaságimotoros-világbajnokság szintén Olaszországba, ám Misanóba látogat, ahol az újabb dupla forduló első állomására, a San Marinó-i GP-re kerül most sor.

mugello-f1-ferrari-program



Magyar szempontból kiemelt jelentőségű, hogy végre elindul a WTCR idénye is, méghozzá négy magyarral a mezőnyben: Michelisz Norbiék – a TCR Európa-kupával karöltve – Zolderbe utaznak. Ha pedig mindez még nem lenne elég, lesz DTM-forduló is a Nürburgringen, valamint az IndyCar is néhány napja jelentette be, hogy most pótolják be a korábban elhalasztott duplát Mid-Ohióban.

Unatkozni tehát nem fogunk, mutatjuk is a menetrendet és a közvetítéseket (a MotoGP esetén a betétkategóriáknál csak a futamok időpontjait tüntettük fel, míg a tv-ben nem mutatott DTM- és TCR Europe-versenyeket előbbi honlapján és utóbbi YouTube-csatornáján lehet élőben nézni).

Péntek (szept. 11.)    
09:35 - 10:20 Formula-3, 1. szabadedzés  
09:55 - 10:40 MotoGP, 1. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)
11:00 - 12:30 Formula-1, 1. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)
12:55 - 13:40 Formula-2, 1. szabadedzés  
13:00 - 13:45 DTM, 1. szabadedzés  
14:05 - 14:35 Formula-3, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)
14:10 - 14:40 TCR Europe, 1. szabadedzés  
14:10 - 14:55 MotoGP, 2. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)
15:00 - 16:30 Formula-1, 2. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)
16:20 - 16:50 TCR Europe, 2. szabadedzés  
16:30 - 17:00 DTM, 2. szabadedzés  
17:00 - 17:30 Formula-2, Időmérő (tv: M4 Sport, szombat 05:35, felv.)
17:00 - 17:45 WTCR, 1. szabadedzés  
     
Szombat (szept. 12.)    
09:50 - 10:20 WTCR, 2. szabadedzés  
09:55 - 10:40 MotoGP, 3. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)
10:35 - 10:55 DTM, 1. időmérő  
10:25 Formula-3, 1. futam (tv: M4 Sport, élő)
11:10 - 11:45 TCR Europe, Időmérő  
12:00 - 13:00 Formula-1, 3. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)
13:30 - 14:00 MotoGP, 4. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)
13:30 DTM, 1. futam  
14:00 - 15:00 WTCR, Időmérő (tv: Eurosport 2 és Sport2, élő)
14:10 - 14:50 MotoGP, Időmérő (tv: Aréna4, élő)
15:00 - 16:00 Formula-1, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)
15:30 TCR Europe, 1. futam  
16:45 Formula-2, 1. futam (tv: M4 Sport, élő)
16:45 - 18:00 IndyCar, 1. szabadedzés  
20:00 - 20:30 IndyCar, 1. időmérő (tv: Aréna4, élő)
22:50 IndyCar, 1. futam (tv: Aréna4, élő)
     
Vasárnap (szept. 13.)    
09:20 - 09:40 MotoGP, Warm up  
10:05 MotoE, Futam (tv: Aréna4, élő)
10:30 WTCR, 1. futam (tv: Eurosport 1 és Sport1, élő)
10:30 Formula-3, 2. futam (tv: M4 Sport, élő)
10:45 - 11:05 DTM, 2. időmérő  
11:00 Moto3, Futam (tv: Aréna4, élő)
11:55 Formula-2, 2. futam (tv: M4 Sport, élő)
12:20 Moto2, Futam (tv: Aréna4, élő)
13:30 DTM, 2. futam  
14:00 MotoGP, Futam (tv: Aréna4, élő)
14:15 WTCR, 2. futam (tv: Eurosport 2 és Sport1, élő)
15:10 Formula-1, Futam (tv: M4 Sport, élő)
15:20 TCR Europe, 2. futam  
16:15 - 16:45 IndyCar, 2. időmérő  
18:55 IndyCar, 2. futam  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: