DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Norris és a McLaren drasztikus lépésre szánta el magát

Látványosat javult Lando Norris és a McLaren teljesítménye az időmérő edzésre. A kiváló rajthelyet egy utolsó pillanatos döntésnek köszönhetik, az autó pedig épphogy elkészült.

A kvalifikációs edzésen remekül muzsikált az ifjú brit pilóta, egy ideig úgy nézett ki, akár a második sorba is bekerülhet Lando Norris utolsó remek körével, ám végül meglepetésre Charles Leclerc is beférkőzött elé a korábban csak szenvedő vörös autóval. Norrisék sem jártak ennyire elöl, de úgy döntöttek az időmérő előtt, hogy kockáztatnak.

„A csapat egészen kiemelkedő munkát végzett, hogy elkészüljön az autó a kvalifikációra. Egészen komoly változtatásokat eszközöltünk a beállítások terén, az időmérő elején még nem is állt készen az autó. Végül még éppen időben pályára gurulhattam vele, óriási köszönetem a csapat kemény munkájának” – ecsetelte véleményét Lando Norris.

Norris saját döntésének köszönhetően is odapörkölhetett az időmérőn


„Elég rögös időmérőn vagyok túl. Több gyorskörömben is hibáztam, a legnagyobbat az elsőnél. Elhagytam a pályát, emiatt kicsit csökkent az önbizalmam az időmérő első felében, ami itt nagyon nem szerencsés. Igyekeztem megtalálni a tizedeket és a jó ritmust, de a Q3-ig ez nem igazán sikerült.”

„Aztán a döntő szakaszban minden összeállt, a régi gumikon ugyanolyan időt futottam, mint előtte az újakon, ez meghozta az önbizalmamat. Sokkal jobban nyomhattam a vadonatúj abroncsokon, jelentősen javult a tapadás. Nagyszerű eredmény (az 5. rajtkocka), különösen itt, a hazai versenyemen. Az igazán fontos azonban az, hogy vasárnap is kihozzuk magunkból a legjobbat” – tette hozzá a fiatal brit. Norris zsinórban másodszor győzte le időmérőn csapattársát, Carlos Sainzot.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: