A Formula-1 történetében először egy szezonon belül két versenyt rendeznek ugyanazon a pályán, ráadásul mindössze egy hét különbséggel, a szombati esős időmérőnek köszönhetően azonban így is vannak bőven eltérések a múlt heti Osztrák és a mostani Stájer Nagydíj rajtrácsa között. Az azonban nem változott, hogy ismét egy-egy Mercedes, Red Bull és McLaren foglalta az első három rajtkockát, ám ezúttal Lewis Hamiltoné a pole-pozíció, mellőle Max Verstappen indul (a holland múlt héten épp a brit utolsó pillanatos büntetése révén került az első sorba), míg a harmadik pozícióban Carlos Sainzt láthatjuk majd. A múlt heti pole-os és győztes, Valtteri Bottas a negyedik helyről rajtol.

Jelen sorok írásáig, azaz szűk három órával a start előtt összesen három pilótát sújtottak rajthelybüntetéssel. Közülük Lando Norrist már pénteken hátrébb sorolták három hellyel, miután sárga zászló hatálya előzött az első edzésen, így a múlt héten dobogós brit a hatodik helyett a kilencedik kockából fog indulni. Charles Leclerc az időmérőn tartotta fel Danyiil Kvjatot, a monacói is három helyet veszített, így ő a 11. helyett a 14. kockába fogja majd leparkolni a Ferrariját. Végezetül pedig Antonio Giovinazzi részesült öthelyes hátrasorolásban váltócsere miatt – igaz, az olasz csak egy pozíciót bukik, hiszen eleve 19.-ként kvalifikált.
Viszont elképzelhető még változás, ugyanis egészen friss hír, hogy az FIA vizsgálja a Haast, az amerikai istálló ugyanis megszegte a parc fermé-szabályt Romain Grosjean autója esetén. Bár a francia nem futott mért kört, azzal, hogy kihajtott a pályára a Q1-ben, hivatalosan részt vett az időmérőn, a szerelők viszont nem fejezték be a munkát az autón három és fél órával a kvalifikáció vége után, hanem éjszakába nyúlóan dolgoztak rajta. Ha ezt rajthelybüntetéssel is jutalmazzák, akkor is csupán annyi lesz a változás, hogy mégis Grosjean indul majd az utolsó, 20. rajthelyről.
FRISSÍTÉS: Grosjean végül a bokszutcából vághat neki a versenynek.
A Stájer Nagydíj rajtsorrendje:
| 1. | Lewis Hamilton | ||
| Mercedes | |||
| 2. | Max Verstappen | ||
| Red Bull | |||
| 3. | Carlos Sainz | ||
| McLaren | |||
| 4. | Valtteri Bottas | ||
| Mercedes | |||
| 5. | Esteban Ocon | ||
| Renault | |||
| 6. | Alexander Albon | ||
| Red Bull | |||
| 7. | Pierre Gasly | ||
| Alpha Tauri | |||
| 8. | Daniel Ricciardo | ||
| Renault | |||
| 9. | Lando Norris | ||
| McLaren | |||
| 10. | Sebastian Vettel | ||
| Ferrari | |||
| 11. | George Russell | ||
| Williams | |||
| 12. | Lance Stroll | ||
| Racing Point | |||
| 13. | Danyiil Kvjat | ||
| Alpha Tauri | |||
| 14. | Charles Leclerc | ||
| Ferrari | |||
| 15. | Kevin Magnussen | ||
| Haas | |||
| 16. | Kimi Raikkönen | ||
| Alfa Romeo | |||
| 17. | Sergio Perez | ||
| Racing Point | |||
| 18. | Nicholas Latifi | ||
| Williams | |||
| 19. | Antonio Giovinazzi | ||
| Alfa Romeo | |||
| Bokszutcai rajt: | |||
| Romain Grosjean | |||
| Haas | |||