DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Ferrari: Ez nem a felelőskeresés ideje

Egészen pocsék hétvégét zárt a Scuderia Ausztriában. A múlt heti bravúros második helyezés után most ütközés, kettős kiesés két lassú autóval. A csapatfőnök szerint az istálló egységes marad.

Nem az első eset az utóbbi bő egy évben, hogy a két vörös autó összekülönbözik a pályán, leginkább híressé vált koccanásuk tavaly Brazíliában történt, amikor Sebastian Vettel és Charles Leclerc egymást ütötték ki a versenyből. Ugyanez történt most a Stájer Nagydíjon is, alapvető különbség azonban, hogy a rajt után a legjobb tízben sem jártak, amikor az incidens történt.

Már az időmérő edzés után is síri hangulat uralkodott a Ferrarinál, az autó ugyanis az új fejlesztésekkel is lassú, abszolút esélytelen önerőből a dobogóra, a középmezőnybeli riválisokkal kénytelen csatázni a Vettel-Leclerc páros. Ezúttal a monacói érkezett hátulról, rosszul mérte fel a helyzetet és nekiment német csapattársának, ezzel mindkettejüket kiejtve a futamból, Ferrari nullázás.

Ennél rosszabbul nehezebben alakulhatott volna a két Ferrari hétvégéje


Bár Leclerc azonnal magára vállalta a felelősséget, hogy teljes mértékben ő a hibás a balesetért, Mattia Binotto nem szeretne erre az incidensre sok időt pazarolni, sokkal fontosabb dolga van most a Scuderiának. „Nem hinném, hogy túl sok mondanivalónk lenne a pilótáinknak. Valahol fájdalmas, hogy már két kör után ilyen véget érjen egy verseny. Azt hiszem, ez a lehető legrosszabb végkifejlete lett egy egészen pocsék hétvégének, nagyon nehéz most nekünk” – kesergett a csapatfőnök.

„Úgy gondolom, ez most nem annak az ideje, hogy felelőst keressünk vagy vádaskodjunk, most az egységes munkánk kell, hogy előtérbe kerüljön. Megvannak a megfelelő embereink ahhoz, hogy a lehető leggyorsabban javulást mutassunk fel” – tekintett előre némi optimizmussal Binotto.

A számok azonban nagyon rosszul festenek. A Ferrari az eddig (a leggyorsabb körért járó extra ponttal együtt) megszerezhető 88 egységből mindössze 19-et tudott bezsebelni, ehhez ráadásul egy rendkívüli szerencsével megszerzett dobogó is kellett egy héttel ezelőtt. A Mercedes pedig máris 80 megszerzett pontnál jár két versenyhétvége után. Rengeteget kell javulnia a Ferrarinak még a Red Bull-Honda szintjéhez is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: