DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A Ferrarinak van egy feltétele az F1 felé

Zajlik a kötélhúzás az F1-es csapatok között a sorozat költségeinek csökkentéséről. Sajtóértesülések szerint a Ferrari egy feltétellel hajlandó belemenni a még alacsonyabb költségplafonba.

A 2008-2009-es gazdasági válságnál is nagyobb bajba kerülhet a Formula-1, ha nem kezeli kellően komolyan és körültekintően a jelenlegi krízist. Mivel a 2020-as szezon versenyeit sorra halasztják vagy törlik el, az istállók egyre több bevételtől (futamonként átlagosan kétmillió dollártól) esnek el. Hogy a mezőny mind a tíz alakulata a felszínen maradjon, drasztikus intézkedésekre van szükség. Az egyik ilyen a már korábban megszavazott éves költségvetési limit bevezetése, amit 2021-re 175 millió dollárban határozták meg, majd azóta 145-re csökkentettek. A jelenlegi helyzet azonban még szorosabbra húzott nadrágszíjat követel, ami nem tetszik mindenkinek.

 vet-lec-action-20194



Több kisebb istálló amellett lobbizik, hogy 2021-re 130 millió legyen az új határ, ami ellen a Ferrari emelte fel a hangját, Mattia Binotto csapatfőnök ugyanis felelősségének érzi, hogy az istálló egyetlen alkalmazottja se veszítse el az állását. Most azonban úgy tűnik, az F1 jóléte érdekében hajlamos a kompromisszumra. Az Auto Motor Und Sport egyik újságírója szerint a csapat belemenne a minden eddiginél alacsonyabb limit bevezetésébe, de csak akkor, ha az 2023-ban lépne érvénybe. Vélhetően azért ekkor, mert a 2022-es autó fejlesztésében nagyobb szabadságra vágynak - közölte a PlanetF1.

Egyelőre kérdés, a többi csapat mit szól a felvetéshez. A megszavazásához a múlt hét óta a Ferrari hivatalos beleegyezése se lenne szükséges, mivel az FIA csak az ő ellenállásuk miatt bevezetett egy módosítást a szabályalkotási folyamatban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: