DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Még Hamilton is elismeri, most tényleg jók

Három nap tesztelés után nem szabad előre eredményt hirdetni, de egyértelmű, hogy a Mercedes idén sem lesz gyenge. Még az általában pesszimista Hamilton is tudja, szuper munkát végeztek.

Minden téren a Mercedes került a figyelem középpontjába Barcelonában, a téli tesztek első, háromnapos szakaszában. A Racing Point istálló autója egy az egyben a tavalyi W10-es másolata, a gyári csapat két versenyzője kimagaslóan a legjobban teljesített a tesztnapok összesített eredménylistáján, ráadásul az új, innovatív kormányzási szisztéma is nagy feltűnést keltett.

Azt tekintve, hogy az elmúlt években a téli teszteken a Mercedes mindig csak megbújt a középmezőnyben és szándékosan rejtegette erejét a szezonnyitóig, ez elég ijesztő lehet a riválisok számára. A tesztidőszakban általában nem szokott az élre törni a német gyártó, most azonban már Barcelonában is jelentős előnnyel bizonyultak a leggyorsabbnak, ráadásul az általában a vetélytársakat favorizáló Lewis Hamilton is bizakodó.

Ki állíthatja meg idén a bivalyerős Mercedest?


„A csapat komoly erőfeszítéseit eddig siker koronázza, jó látni, hogy már most ilyen erős megbízhatósággal jelentkeztünk. Az autót kiváló vezetni, jól viselkedik. Remek első hetet zártunk, rengeteg kilométert pakoltunk az új gépbe” – idézi Lewis Hamiltont a Gpfans.com szakoldal.

„A gyárban és a pálya mellett végzett kiváló munka eredménye máris látszik, mindenkire nagyon büszke vagyok. Továbbra is ilyen keményen kell dolgoznunk, a héten gyűjtött adatokat alaposan át kell tanulmányoznunk és kitalálni, hol tudunk még tovább fejlődni, hogy a jövő héten minden összeállhasson” – tette hozzá a brit ász.

A következő héten február 26-dika és 28-dika között újabb háromnapos tesztelés veszi kezdetét Barcelonában. Egyelőre minden a Mercedes szája íze szerint alakul, így könnyen előfordulhat, hogy 2020 végén hetedszer is a német gyári istálló ünnepelhet.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: