DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

A Ferrari mégsem Vettelre tervezi az új autót

Korábban az a hír járta, hogy leginkább Sebastian Vettel véleményére adnak a vörösök új gépének tervezésekor, de Charles Leclerc örül, hogy a mérnökök az ő tapasztalatára is jócskán adnak.

Nincs egy hónapja, hogy a Scuderia bejelentette, hosszabb távra is elkötelezte magát a fiatal és agilis Charles Leclerc mellett, aki már első ferraris szezonjában bebizonyította, hogy nem második számú pilótának érkezett az olaszokhoz Sebastian Vettel mögé. Az autó azonban csak a nyári szünet után kezdett összeállni, akkor azonban rögtön ki is éleződtek az ellentétek a két versenyző között.

A 2024 végéig szóló szerződéssel egyértelmű lett mindenki számára, hogy a Ferrari Leclerc-re építi a jövőt, ezért is volt kissé meglepő, amikor arról beszéltek, hogy inkább Sebastian Vettel stílusához igazítják az idei versenygépet. Csapattársa szavaiból azonban azt lehet kivenni, hogy szó sincs erről.

A Ferrari nagyon is ad Leclerc tapasztalataira az új autó tervezésekor


„Az egyes pilótáknak más-más dolgok jelentenek előnyt a beállítás és az egyensúly terén. Valaki jobban kedveli a kissé túlkormányzott, valaki a kissé alulkormányzott autót. Az autó alapvető tervezése azonban túlmutat a szimpla beállításokon. A csapat mérnökei most már jobban ismernek engem és hogy mit szeretnék az autótól. Ezért igyekeznek úgy megépíteni az új versenygépet, hogy minél inkább megtalálhassam én is a tökéletes egyensúlyt” – idézi Charles Leclerc-t a Crash.net szakoldal.

„A versenyhétvégéken már nincs hatásunk az autó alapvető tervezésére, de természetesen a végső beállításoknál azért még van egy kis szabad mozgásterünk. Hogy mi a tökéletes egyensúly az az egyes pilótáktól függ. A mérnökök pedig próbálják úgy testre szabni az autót, hogy akár kevés, akár sok leszorítóerővel megyünk, de a versenyző a lehető legjobban érezze magát vezetés közben” – fogalmazott Leclerc.

Egyelőre a Ferrari háza tájáról nem érkeztek túl biztató hírek a rajongók számára. A mérnökök nem voltak túlságosan elégedettek az első szélcsatornás mérésekkel, valamint biztosnak tűnik az is, hogy új, ultramodern szimulátoruk még nem lesz készen hosszú hónapokig, tehát az idei autó fejlesztésében nem tud segíteni a csapatnak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: