Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. február 26. szerda
F1

A Ferrari hátrányban: Idén még nemigen készül el az új szimulátor

Óriási pénzt fektet a Scuderia új, korszerű szimulátorába, de idén ebből még semmi előnyt nem élvezhetnek, mivel a tervezettnél jóval később lesz készen. Újabb csapás a vörös istálló számára?

A legtöbb gárda a Ferrarihoz hasonlóan igyekszik előregondolkodni és a lehető legtöbb fejlesztést előrehozni 2020-ra, mivel 2021-től már a bevezetendő költségvetési sapka erősen megköti majd a kezüket. Mattia Binottóék is lecserélik a „pók” becenevet kapó, de már sok-sok évvel ezelőtt készített szimulátorukat. Az eltelt évtizedek ugyanis a gyors technikai fejlődés miatt elavulttá tették az eszközt.

A többmillió dollárt felemésztő szupergépet megpróbálták minél hamarabb megépíteni, hogy a költségek már ne érintsék a 2021-es szezont, amikor mindenki kénytelen meghúzni a nadrágszíjat az élcsapatok között is. 

Ez eddig nem indul túl biztatóan a Ferrari számára


Eredetileg a Scuderia azt szerette volna, ha már a 2020-as autó tervezésénél is használhatják az új szimulátort, de az F1i.com információi szerint a rendszer tervezése és építése során többször is késedelmet szenvedtek el. Így már teljesen biztos, hogy legkorábban akkor reménykedhetnek az új eszköz bevetésében, amikor az idei szezon már huzamos ideje tart. A vörösök várakozásai szerint igazi hatása csak jövő tavasszal lesz majd. 

Az utóbbi napokban a Ferrari-rajongók nem sok pozitív hírt kaphattak, mivel a mérnököket nem igazán győzték meg az első szélcsatornás mérések az új autóról. Igaz, még bőven van idő fúrni-faragni a gépen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?