Steward
Vaszilykó Péter
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. február 23. vasárnap
F1

Ocon a Renault-nál inkább befogja a száját

Az egyéves kihagyás után visszatérő francia pontosan tudja, hogy a Mercedes és a Renault két merőben eltérő versenyautó, így abszolút rábízza magát a franciák szakembereire és nem okoskodik.

2016-ban beugróként már bemutatkozhatott a Manornál, majd két éven át a Force India istállót szolgálta versenyzőként Esteban Ocon. A tavalyi évet a Racing Pointnál történt tulajdonosváltás miatt kihagyni kényszerült, a gyári Mercedes tesztpilótája lett. Mivel egyértelművé vált, hogy ismét nem jutna neki ülés a németek támogatásával, így inkább elfogadta a Renault ajánlatát, Nico Hülkenberg helyét foglalhatta el.

Az év végi tesztelésen már kipróbálhatta a franciák gyári gépét (most először nem Mercedes-motoros gépet vezet), az autó pedig olyan mértékben különbözik az eddig megismertektől, hogy vakon rábízza magát a francia mérnökökre és a korábbi pilóták eddigi adataira. Nem kezd okoskodni, mert a tavalyi két versenyző jó eséllyel kihozta az autóból a maximumot.

Ocon inkább hallgatni fog a Renault-ra


„Most úgy állunk, hogy mindenben hallgatok a csapatra. Nico (Hülkenberg) és Daniel (Ricciardo) is nagyon közel jártak egymáshoz tempó tekintetében. Általában egészen kis különbségeket láthattunk köztük, arra számítok, hogy nálam is ez lesz a helyzet” – idézi Esteban Ocont a Gptoday.net szakportál.

„Megpróbálok csak hallgatni és figyelni a csapatot, mivel minden autó egészen másképp működik, máshogy reagál a különböző beállítást érintő változtatásokra. Egyelőre azon leszek, hogy mindent megfelelően megtanuljak, hogy mi micsoda” – tekintett előre Ocon.

A Renault utoljára a mostanában a Dakar-ralin is jól teljesítő Fernando Alonsóval ért el kiemelkedő sikert, ennek már másfél évtizede. Tavaly pedig megtört az évek óta látható, stabil fejlődés a csapatnál, nagy az elégedetlenség, a Renault teljes részvételét veszély fenyegeti a 2020 utáni időszakban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?