DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Ezért volt képes áttörésre a Honda és még nincs vége a fejlődésnek

Sokan ugratták a Red Bull vezetőségét egy évvel ezelőtt, hogy jobb, ha hozzászoknak a sorozatos technikai hibákhoz a Honda oldalán. A japánok azonban erre is rácáfoltak és tempóban is nagyot javultak.

2017-ig aki élt és mozgott, mindenki a Hondát tette felelőssé a McLarennel kötött szövetség sikertelenségéért, kétségtelen tény, hogy az erőforrás lépten-nyomon lerobbant, többször is komoly tervezési hibákkal engedték pályára. A téli tesztek során az autó többet állt, mint amennyit haladt, így sem a finomhangolásra, sem az aerodinamikai tesztelésre nem tudtak kellő időt fordítani.

De akkor hogy lehetséges az, hogy a lesajnált, bő két éve még mindenki által csak kinevetett japán gyártó ilyen rövid idő alatt ekkorát fejlődött és a korábbiakhoz képest kiemelkedően jó megbízhatóság mellé remek tempó is társult. Ennek eredménye három futamgyőzelem és számos egyéb dobogós hely lett és nem csak a Red Bull, hanem a Toro Rosso is kétszer bekerült a legjobb háromba.

Tavalyelőtt még lépten-nyomon lerobbant a Honda-motor


Ahogy a baj nem jár egyedül, úgy a javulás is magával hozta a még jobb fejlődést, mivel nem kellett végre annyi időt fecsérelni arra, hogy állandóan a motorkomponensek megbízhatóságának vizsgálatával kelljen tölteni az értékes tesztnapokat és szabadedzéseket.

Már 2018-ban is látható volt, hogy a fejlődés útjára lépett a japán gyártó, de senki nem számított arra, hogy három győzelemmel (több is lehetett volna) és tíz dobogós hellyel zár a Red Bull (plusz még két dobogó a fiókcsapat által). Rengetegen számítottak arra, hogy idén rendszeresen látunk majd a pálya szélén füstölgő Red Bull-Hondákat, a japánok azonban teljesítményükkel elhallgattatták a kritikusokat.

„Az elmúlt időszakban megértettük, mi az elsődleges az időmérő edzéseken és azt is, hogyan kell versenyt nyerni. A megbízhatóságunk még mindig nem volt tökéletes az idei évben, de kétségtelen, hogy tavalyhoz képest is rengeteget javult” – magyarázta Toyoharu Tanabe, a Honda F1-es technikai igazgatója a Motorsport.com hasábjain.

2019-ben pedig háromszoros futamgyőztessé vált a Honda hibriderőforrása

„Ez azt hozta magával, hogy hatékonyabban tudtuk próbálgatni a különböző, frissített alkatrészeinket és nem kellett állandóan hosszasan a tesztpadon, illetve a pályán tesztelnünk a megbízhatóságukat. A korábbi években ugyanis rengeteg időt pazaroltunk arra, hogy a hibásan működő dolgainkat rendbe tegyük.” Ne feledjük, 2019-ben a Red Bull egyik autója sem állt meg motorhiba miatt (a sebességváltó is csak egyszer ment tönkre, Gaslynál Azerbajdzsánban).

„Most sokkal több időt szánhattunk a teljesítmény növelésére, a finomhangolásra. Innentől fogva sokkal részletesebben vizsgálhatjuk az autó minden egyes területét” – tette hozzá a japán szakember. A Red Bullnak megvolt az a luxusa, hogy a Toro Rossónál és az anyacsapatnál is többször vállaltak inkább extra, egyébként nem feltétlenül szükséges rajtbüntetést annak érdekében, hogy a Honda újabb és újabb fejlesztéseket próbálhasson ki élesben. 2020-ban eljutnak arra a szintre, hogy a világbajnoki cím valós esélyei lehessenek?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: